Szeretettel köszöntöm mindazokat az Embereket, akik olvassák ezt a bejegyzést.
Nagyon fontos a mai világunkban és a kialakult helyzetünkben
az a gondolkodási forma,
amit még kevesen ismernek és használnak.♥
.
.
De mi is lenne ez?
Kezdem az első gondolattal.
♥
A mostani életünket a 3. dimenzióban éljük, itt a Föld nevű bolygón.
De a fejődésünk megköveteli tőlünk a haladásunk gyorsaságát,
amivel
meg tudunk lépni a következő szintet.
.
Ez pedig nem más mint a dimenzióváltás egy magasabb szintje.
A 3. dimenziós gondolkodásunkból
fel kell fejleszteni magunkat az 5. dimenziós
gondolkodásra.
♥
Igen ez jól hangzik de hogyan fogjuk ezt meglépni és megtenni?
Minden embernek rendelkezésére áll, hogy a szabad akaratából
megtegye azt ami az Isteni szándék.
.
Ami abban nyilvánul meg, hogy
saját akaratától függetlenül kap segítséget a Teremtőtől
arra vonatkozóan, hogy hogyan lép és mit dönt.
Ha a fejlődés fontosságát vesszük alapul, akkor szükséges a
gondolkodásunk megváltoztatása
abból a nézőpontból, hogy a 3. dimenziós gondolkodásunk már nincs
előnyünkre.
♥
Ami viszont azt is magába foglalja, hogy
a jelenlegi testünket is fel kell emelnünk a 3. dimenziós
létformából az 5. dimenziós megnyilvánulásig.
.
Ez remekül hangzik,
de erre hogyan leszünk mi képesek?
.
Egyszerű a válasz erre a kérdésre.
Minden ember kapott egy tervet Isteni kinyilatkoztatás formájában,
és a tervben az is szerepel, hogy
amikor eljön az idő a tovább haladásra
a fejlődési szintet illetően,
kérhet és kap is hozzá való tudást,
amivel tovább léphet egy magasabb dimenzió felé.
.
Miért jó ez nekünk embereknek,
ha képessé válunk erre a tudatszintre és átlépjük
a 3. dimenziós megnyilvánulási formát amiben most élünk?
♥
Azért, mert felkerülünk egy olyan szintre ami a gondolkodásunkat
megváltoztatja,
és az életünket is könnyebben tudjuk ezáltal élni.
Milyen szempontot veszünk figyelembe, amikor az
5. dimenzióról beszélünk és gondolkodunk?
.
Elsősorban a saját életünket, a fejlődésünket, a testünk megemelt
rezgésszintjét,
ahol nincs betegségkép és betegség sem létezik,
mint itt most még a 3. dimenzióban.
♥
Ahhoz, hogy ezt a lépést meg tudjuk tenni,
olyan segítséget ad a Teremtő Isten
nekünk, amit a 2021-es
Áprilisi Jóslat könyvben leírtam!
.
Ha szeretnéd ezt a tudást elsajátítani,
és szeretnéd, emelni a rezgésszintedet,
hogy könnyebb legyen az 5. dimenzióba jutásod
akkor rendeld meg a könyvet.
Az e-könyv ára akciósan: 3.250 Ft
Írj egy e-mailt a vanekagi@gmail.com-ra.
.
Neked meg van más a 2021-es éves könyvem?
Ha még eddig nem rendelted meg, akkor ne késlekedj.
A Teremtő minden embernek ezt a könyvet javasolja,
hogy birtokába kerüljön.
Miért?
Azért mert a legfontosabb feladatunk a lelki szint emelkedés.
Ebben a 100 oldalas könyvben megtalálható 12 gyakorlat,
amelynek segítségével megőrizheted az egészségedet,
emelheted a rezgésszintedet,
hogy az 5. dimenziós szeretetszintű élethez fel tudj fejlődni.
.
Morális kérdések és válaszok arra vonatkozóan,
hogy az embereket miért kezelik személyként!!
Kattints ide a magyarázatokért…
.
.