Nagyon fontos dolog az emberi életünk során a fejlődésünk.
Az, hogy milyen gyorsan, vagy lassan haladunk ezzel, mint egyének, az mindig
attól is függ, hogy mit áldozunk fel önmagunkért.
.
.
A feláldozást abban az értelemben értem, hogy sokan
vannak olyanok közöttünk, akik nem igazán szeretnek tanulni.
.
Azt gondolják, hogy kijárták az iskolát és már mindent tudnak.
Sajnos, sok olyan dolgot egyáltalán nem tanítanak az iskolákban,
amire nekünk az életben szükségünk van.
.
Mondhatjuk, hogy sok olyan dolgot kell
megtanulni, amire semmi szükség nincs az
életünkben.
Fontosnak tartom azt a nézőpontot minden ember életében,
hogy tovább is lásson önmagán.
.
A jelen fizikai életünk és a testünk olyan szinten
igényli a fejlődést és a tudatosodást, amit mi nem is gondolnánk.
Az érdeklődési körünk önmagunk felfedezésében nagyon fontos.
.
Ami történik az életben velünk, az minden téren előnyünkre van,
mégpedig azért is, mert szükséges a tapasztalatszerzés.
.
Amikor megértettünk egy élethelyzetet, hogy miért volt olyan,
amilyen, akkor rájövünk, hogy értünk volt, és minket szolgált.
.
Mert minden helyzetből le tudjuk vonni a tanulságot,
és tudjuk, hogy tapasztalatot szereztünk a megélt helyzet által.
.
A mai életünkben fontos az elfogadás gyakorlásának
az a formája, amit eddig nem használtunk és
nem alkalmaztunk.
.
Folyamatosan építenünk kell a testünket.
Ez pedig elfogadás nélkül nem kivitelezhető.
.
Gondoljunk bele, hogyha a testünket nem tudjuk elfogadni,
abban az értelemben, hogy fejlesztjük és építjük a rezgésszintjét,
akkor
hogyan leszünk képesek Aranykori emberré válni?
.
Az Aranykorba jutás alapfeltétele:
az elfogadás minden szempontból.
Ami nem lehetetlen, mert erre is van megoldás
egy speciális karmaletétel keretében,
melyet a Teremtő áldásával használunk.
.
Az embereknek egymáshoz való viszonyaiban
sok elfogadásra való képtelenség szerepel.
.
Nem szeretném felsorolni, hogy melyek azok a tettek
és cselekedetek, amin változtatnunk kell,
mert ezt mindenki tudja.
.
De egy dolgot meg kell tennünk,
ha tetszik, ha nem.
A testünket fel kell emelnünk egy magasabb rezgésszintre,
mert a testünk kezd leépülni.
.
A 3. dimenziós test öregszik, betegségeket gyűjt be,
félelmekkel van telítve, az aggodalmak beépültek a
sejtjeinkbe, és a manipulációs dolgokról ne is beszéljünk.
.
Minden azért van, hogy próbára tegyen minket,
mint embert és ezzel együtt a testünket is.
.
A káros energiákról nem is beszélek, mert ha belefolynék
ebbe a témakörbe, akkor végtelen volna a bejegyzésem.
.
Fejlődnünk kell, hogy
le tudjuk tenni ezt az alacsony szinten lévő életet.
.
Ez máshogy nem megy, csak tanulással,
önfejlesztéssel és idővel, amit magunkra kell szánnunk.
De megéri az önmagunkba fektetett idő, mert megtérül.
.
Megtérül, ha hiszünk benne.
Ebben az alacsony szinten lévő világunkban, ami jelenleg
a 3. dimenziós létforma, sok olyan dolog szerepel, ami
nem fog megváltozni és nekünk már nem előnyös.
.
Ezért kell önmagunkon dolgoznunk, és felül kell
kerekednünk a lehetetlennek látszó feladaton is.
Amit meg kell valósítanunk az 5. dimenziós
rezgésszint és 5. dimenziós test létrehozása.
.
Hogyan tudjuk ezt elérni és létrehozni?
Milyen eszközök kellenek ennek a megtételéhez?
.
Az első lépés a döntés.
Döntés a változáshoz, a változni akaráshoz.
.
Nagyon fontos az első lépés, mert ha ez megvan,
akkor minden követi a maga útját.
.
Miért lesz nekünk sokkal jobb az 5. dimenziós
rezgésszint,
mint a jelenlegi, 3. dimenziós világunkban
való élet?
Elsősorban azért, hogy jobb és boldogabb
életet tudjunk élni.
.
Másodsorban pedig az egészséges testünk, és életünk
sokkal fontosabb számunkra,
mint az, hogy betegségeknek
legyünk a folyamatos áldozatai.
.
Mert most ebben élünk és ez előnytelen minden
emberre nézve.
Amikor meghoztuk a döntést arra vonatkozóan,
hogy változtatni fogunk, akkor
eljutottunk egy olyan ponthoz, hogy a saját életünket
szeretnénk irányítani, és nem mások elvárásainak megfelelni.
.
Mert bizony most sokan ezt teszik.
A változás magába foglalja az emelkedési sebességünket is.
Az 5. dimenzió egy magasabb szint.
.
5. dimenziós rezgésszinten lévő test nem
öregszik, nem beteg és nem szolgálja az
alacsony szinten lévő vírusokat, és
baktériumokat.
Nincs már hatással az 5. dimenziós testre a vírus és szaporulatai.
Ilyen testben élni sokkal könnyebb.
.
Ha szeretnél te is egy jobb életet, egy egészségesebb testet, akkor
valósítsd meg.
A döntés a te kezedben van, a lehetőség nyitva áll előtted.
.
Élj boldogabb életet, és dönts még a mai nap.
.
Valósítsd meg az 5. dimenziós rezgésszinten lévő testedet
egy online mini konzultáció elvégzésével.
.
Jelentkezni a vanekagi@gmail.com-on tudsz,
én pedig válasz emailban
tájékoztatlak a részletekről.
A műhelymunkáról itt olvashatsz
.
Ha szeretnél magasabb rezgésszintre lépni
és megőrizni az egészségedet,
akkor javaslom, hogy rendeld meg a 2021. évre szóló
könyvet, amelyből sok mindent be tudsz építeni
az életedbe, és emelkedést gyakorolsz az 5. dimenzió felé.
.
Szeretnéd olvasni az írásaimat továbbra is?
Kérd az ingyenes hírleveleimet, itt és most!
.
Hogyan lesz a személyből ember?
Morális kérdések és válaszok, ami rád is vonatkozik!
.
.