A jelen helyzet miatt nagyon sok minden megváltozott az életünkbe, ami egy új helyzet elé állít most minket.
.
.
A kialakult helyzet miatt is és azért is, ahogyan eddig éltünk és tettük a dolgainkat.
Folyamatosan olyan felismeréseket kapunk, amelyek rávilágítanak arra, hogy eljött a változás ideje a saját életünkben, és a társadalmi életünk kapcsán is.
Amit és ahogyan eddig éltünk, az már nem mehet tovább abban a formában, ahogyan eddig.
Nagyon sok dolgot tettünk mi emberek amivel ezt idéztük elő.
A Földünk nem bír el több terhet és szennyet, és az Istenünk sem engedi tovább azt a fajta életet mint az eddigi életünk volt.
Az emberek nem törődve semmivel, hanyag és önző módon károsítják önmagukat és a Földet, és az egész társadalmat!
Ami a legfájóbb, hogy észre sem veszik, mert nincs tudatukban, hogy ez mit is jelent.
Éppen ezért, hogy a változás jó irányba haladjon, két dolgon változtatnunk kell!
A gondolkodásmódunkon és a cselekvéseinken!
Azok a gondolat formák ahogyan eddig vélekedtünk a társadalmi viszonyainkról annak vége!
Ezt sem Isten, sem pedig az Égi nagyhatalmak nem engedik tovább!!!
Most megálljt parancsoltak az emberiségnek.
A koronavírus csak egy eszköz volt azok közül, ami még várhat ránk, ha nem változtatunk.
A változást nem úgy kell értelmeznünk, hogy fogadalmakat teszünk, mert most nem erről van szó!
Itt sokkal komolyabb a helyzet, mint egyes emberek gondolják.
A gondolkodásmódunkat le kell cserélnünk és teljes gondolatokat kell újként használnunk.
Nyilvánvaló, hogy ez nem könnyű lépés, de meg kell tennünk, mert most az életünk a tét.
Az emberi agyak, ha megváltoznának, és jó irányt vennének, akkor megmenekülne az emberiség. Ez most az utolsó esélyünk!
Elgondolkodtunk már azon, hogyan akarunk mi fejlődni, ha semmit nem teszünk?
Elgondolkodtunk már azon, hogyan tudnánk egy jobb irány felé haladni ahol Aranykori életet élhetünk?
Amikor az emberekben nincs szeretet, nincs elfogadás, akkor hogyan lenne lehetséges ez az élet?
Ez pedig csak a kezdet!
Hol van az emberi viszonyoknak olyan mértékű változása, ami szükséges?
Hol van az emberek egymáshoz való hozzáállásában olyan változás, amikor nem teszünk különbséget szegény és gazdag között?
Hol van az a gondolkodás ami előidézné a változásunkat?
Pedig ezek szükségesek ahhoz, hogy a Földi életünket tovább élve, de itt maradva, élni tudjuk.
Más irányt kell felvennünk!
Tudom, hogy sokan átgondolták már hogyan is lesz tovább!
De arra sokan nem gondoltak, hogy a gondolkodásmódokat kell megváltoztatni, hogy egy jobb élet felé haladjunk.
Minden sötét gondolat, minden aggodalom, félelem, szorongás, amit kiküldünk az univerzum felé, szennyes és károsító hatással van a Földre is.
A Föld olyan nehézségeket tart és cipel magában és a felszínén, hogy ha ez így folytatódik, akkor egy nap eltűnik a semmibe.
Ha mi emberek nem változatunk, akkor minket is elnyel, mint egy égő katlant.
Miért kell megvárnunk azt az állapotot, ami előidéz egy földrengést, vagy egy hatalmas katasztrófát?
Miért nem tudunk úgy gondolkodni a mi fejlett világunkban, ahogyan kellene?
Minden technika megvan a kezünkben ahhoz, hogy kényelmesen éljünk.
Ez sem elég nekünk?
Vagy ez a baj?
Minden kicserélődött és fejlettebbé vált, csak az agyunk a régi!
Az agyunkat kellene kicserélni, és a rossz és helytelen gondolkodásunkat.
Ha ez megváltozna, akkor minden átfordulna pozitív irányba.
De mi volna az, ami rákényszerítene bennünket arra, hogy más gondolatokat tápláljunk?
Mi lehetne ami elősegítené azt a helyzetet, hogy a változás ne kényszer legyen?
Vagy inkább a kényszer kell az embereknek és a halálfélelem?
Miért jó ez nekünk és a gyerekeinknek?
Ha minden ember egyszerre döntést hozna egy jobb élet reményében és Isten felé fordulna, nem szidná és hibáztatná, akkor elindulna a változás.
.
De az eltelt utóbbi 3 év alatt semmi fejlődés nem történt az emberi agyakban.
Nincs olyan változás, ami azt mutatná, hogy az emberek komolyan veszik ezt a helyzetet.
A közös meditációk nagyon jók és hasznosak de ez nagyon kevés ahhoz, hogy a változás elinduljon bolygó szinten!
Azzal, hogy egy közös tettet véghez visznek egy-két alkalommal, attól megváltoztak az eddigi gondolkodásmódok?
Nem hiszem, mert ha így volna, akkor már nem itt tartanánk.
Tehát nem történt semmi az emberi agyak változásában!
Meddig marad így ez a helyzet?
Mindenkinek önmagában kellene rendet tenni ez volna az első kiindulási pont.
Majd a következő, a tömeges cselekvés és a gondolkodásmódok lecserélése.
Miért nem azt kérik az emberek Istentől, hogy adjon egy új agyat az embereknek?
Törölje az elméjüket, és egy jobb élet reményében kezdjenek új életet, ahol a szeretet és az összetartás az elsődleges.
Miért nem ezért imádkoznak az emberek az imáikban? Meg kell értenünk, hogy nincs más út, csak ez az egy és tömegesen kell előidéznünk a változást.
A Teremtő Isten minden egyes jóslat könyvben kér és kérlel minket, hogy hagyjuk fel ezt az életet és változtassunk.
Eddig még nagyon kevés ember törődött az üzenetével és alig néhányan vették eddig komolyan!
Most kaptunk még egy lehetőséget, de élünk majd vele?
Minden rajtunk múlik!
Ha Te is úgy érzed, hogy rajtunk múlik minden, hogy mit lépünk, még akkor is, ha egy vagy a sok ember közül, aki másként gondolkozol mint eddig, akkor már tettél a többségért is valamit.
Ha többet szeretnél tenni önmagadért és a fejlődésedért, akkor kezd a következővel!
Ahhoz, hogy az egészséged megőrizd és a rezgésszinted is emelkedjen, vedd birtokodba a 2023-as évre szóló könyvet!
Azért, mert az emberiség legfontosabb és egyben FŐ feladata is a lelki szint növekedése.
A könyvben lévő 12 gyakorlattal megtudod lépni azt a rezgésszint emelést, amivel az Isteni tudatmező 5. dimenziós szeretetszintű életminősége létrejöhet az életedben.
A 2023-as évre szóló könyvem címe: AZ EMBERISÉG HALADÁSA AZ ARANYKOR FELÉ
Most AKCIÓS ÁRON TUDOD MEGRENDELNI!
Rendelés: vanekagi@gmail.com
Köszönöm előre a bizalmadat!