Kedves Olvasó!
Szeretettel köszöntelek ennek a bejegyzésnek az olvasójaként.
Nagyon sokszor elgondolkodunk mi emberek azon, hogy milyen életet szeretnénk magunknak, és milyen élet az aminek a részesei vagyunk.
Amikor elindult a földi életünk, pontosan tudtuk, hogy miért kellett a születésünk előtt, bevállalnunk, a leszületésünket.
Azzal is tisztában voltunk, milyen dolgokon kell majd javítanunk, hogy elmondhassuk, jelesre vizsgáztunk.
De ez kicsit még odébb van!
Az emberi életünk során, sok nehézségünk akad, ami arra szeretne figyelmeztetni bennünket, hogy minden nehézséget azért kapunk az életünkben, mert dolgunk van vele, és meg kell oldanunk.
Igazából a nehézségek csak feladatok amit elénk tesz az élet, mert az előző életünkben sem oldottuk meg őket.
Ez annyiszor fog ismétlődni ameddig nem leszünk képesek a dolgok megértésére és megoldására.
Mára már eljutottunk odáig, (legalábbis nagyon sokan), hogy a felismeréseket helyesen kezeljük.
Mert az előző életek filmjei leperegnek előttünk, és ez egy olyan motivációt nyújt számunkra, és a megoldásra törekszünk.
Tudnunk kell a problémákat helyesen kezelni.
De ki az aki megmondja nekünk, egy adott probléma esetén, hogy hogyan járjunk el?
Ki tudna olyan útbaigazítást közvetíteni ami hiteles és célratörő?
Egyedül a Teremtő Isten aki bennünk él!
Az embereknek meg kell érteniük, egy nagyon fontos dolgot.
Azt, hogy Isten bennünk lakozik és az a fény ami a lélekben van, tőle származik.
Mert minden teremtett lény Istentől való, és a teremtmények igenis jól kezelhetők.
Ha megvizsgálnánk az életünket akkor ráébrednénk arra, hogy milyen nagy értéket képviselünk a világban.
Mert az, hogy életet kaptunk hatalmas esélyt jelent.
De hogyan tudunk olyan életet élni ami hiteles a lélek számára?
Mit jelent az, hogy hiteles?
Elsősorban azt, hogy a bennünk élő lélek a hallhatatlansága mellett, nagyon is sokoldalú.
A hitelességet az adja számára, hogy tanul és lépéseket tesz az önfejlődés irányában.
Sokszor hallottuk már és sok esetben nem is igazán foglalkoztunk vele, hogy a bennünk élő léleknek mi a terve az életünk felett!
Mert tudjuk, hogy a lélek inspirál minden olyan lépésünk felé amit meg kell tennünk, és ez nagyon hasznos útmutatás.
Csak amikor letérünk a megkezdett útról, és nem találunk vissza akkor kezdődnek a problémák.
A földi életünk során elhivatottsággal kell élnünk, ami nemcsak a foglalkozásunkra értendő, hanem a lélek fejlődésével is számolnunk kell.
Mert a bennünk élő lélek szeretne több lenni, többé válni és szárnyalni.
Ami akkor a legfelemelőbb ha az útján van és azt teszi amit megírt a tervében.
Az utat arra kell értenünk, hogy célirányosan halad a tervével!
Amikor a földre érkeztünk tudtuk, hogy nem lesz egyszerű feladat, szembenézni a megoldásra váró nehézségekkel.
De mégis vállaltuk, mert a lélek tudta, hogy képesek vagyunk a megoldásokra.
Az emberiség olyan ütemben halad a fejlődésével amennyi időt magára szán.
Ez eltérő az emberekre nézve!
De az viszont mindenkinek a legfontosabb dolga lenne, hogy kiálljon magáért és kiálljon azért, hogy a lelkét előtérbe helyezze.
A fejlődés sok esetben az utolsó helyen áll, ha a fontossági sorrendet nézzük.
Úgy gondoljuk, hogy minden fontosabb nálunk, mert fontosabb a munkánk, a család, a gyerekek, stb.
Pedig ezt a sorrendet meg kell fordítanunk, ha élni szeretnénk egy jobb és szeretettelibb világban.
De ez sem jön magától ezért is tennünk kell, és nem is keveset.
Az emberek várják az Aranykort!
Várják, hogy valaki vagy valakik jönnek és elhozzák az Aranykort a bolygóra.
De ez nem így lesz és nem is így fog megtörténni, ahogyan sokan elképzelik!
Az Aranykor akkor fog eljönni, ha az emberek megérdemlik, és tesznek a fejlődésükért és elindulnak egy újfajta gondolkodásban.
Felmerült már benned is az a kérdés, hogy milyen lesz az Aranykor?
Elgondolkodtál már ezen?
Ha eddig még nem akkor javaslom, hogy kezdj hozzá.
Mert minden akkor lép be az életünkbe amikor ott van az ideje.
A lelki fejlődésünknek is haladást kell gyakorolnia, ha szeretnénk jobb életet magunknak.
Melyik részét vesszük ki ennek a dolognak, ha arra gondolunk, hogy az Aranykori élet mit hozhat számunkra?
A bennünk élő lélek hogyan tudja kifejteni a hatását, hogy másképpen gondolkodjunk?
Milyen lépéseket kell megtennünk amit eddig még nem?
A kérdésre egyszerű a felelet!
A gondolkodásunkat kell lecserélnünk!
Ami most a legnehezebb, de nem kivitelezhetetlen!!!
Amikor az Aranykor felmerül bennünk, akkor azzal is tisztában kell lennünk, hogy csak azok számára lesz Aranykor akik tesznek érte.
Elsősorban teljesítenünk kell az alapfeltételeket, ami nulladik lépés.
Az elfogadással nem lehetnek gondjaink, mert mindenki egyenlőségben fog élni.
De azért, hogy ez létrejöjjön építeni kell a lelkünket egy magasabb szintre.
Mivel kellene kezdenünk?
A elfogadni nem tudást ami bennünk él a mindennapokkal kapcsolatban, meg kell szüntetnünk, fel kell oldanunk, hogy ne keserítse tovább az életünket.
Hogyan tegyük, hogy ez megszűnjön?
Többek között karmatisztítással tudunk ezen segíteni.
Ha te is úgy érzed, hogy szükséged volna karmatisztásra, hogy megszabadulj az elfogadni nem tudástól, akkor kattints a linkre és olvasd el a karmatisztásról leírtakat.
Köszönöm!
Kattints ide::.
Amikor megértést kaptunk arra vonatkozóan, hogy a mindennapi életünk megrontóit, ami lehet egy bevált rossz szokás, vagy egy olyan dolog amit előző életünkben sem oldottunk meg, megpróbáljuk helyretenni és előnyünkre fordítani, akkor már lelkileg készen állunk a változtatáshoz.
Ha szeretnénk továbblépni és olyan életet élni ami problémamentes, akkor elkerülhetetlen a fejlődés.
Nagyon fontos azt is megértenünk, hogy az Aranykori élet csak akkor lép életbe ha lelkileg felkészültünk.
Van egyfajta haladási gyorsaság is, amivel előnyökre teszünk szert, az Aranykort illetően.
Kaptunk haladékot az Aranykor létrehozására, de ezzel úgy kell számolnunk, hogy 2035-ig Aranykornak kell lennie a bolygón.
Ha nem teljesülne ez a terv, akkor sajnos az emberiség sorsa megpecsételődik, vagyis egy új emberiségnek kell létre jönnie, ami a 8-ik emberiség lesz egy teljesen más bolygón.
De ahogy írom ez a terv!
A földbolygóra 7 emberiség élete volt megtervezve ami most az utolsó!
Ezért azt kell mondanom, van dolgunk önmagunkkal és a lelkünk kiteljesedésével.
Nem véletlenül üzeni a Teremtőnk is, hogy emeljük a rezgésszintünket és a lelki szintünket.
Erre van most a legnagyobb szükségünk, ha a fejlődésünket nézzük.
Ami még fontos és elkerülhetetlen dolgaink egyike, hogy járjunk nyitott szemmel, és vegyük észre, hogy nincs más út, ha élni szeretnénk és haladni!
Mert az eddigi életünket amit a 3. dimenzióban éltünk, le kell tennünk, és fel kell fejlődnünk az 5. dimenziós szintre.
Ami nem lehet más eszközzel, csak az önfejlődés módszerével.
Ha emeljük a saját rezgésszintünket, emelkedik a bolygónk rezgése is!
Hogyan tudunk rezgésszintet emelni?
Erre vannak módszerek a 2021-es 2022-es 2023-as évre szóló könyvemben!
Amit nagy szeretettel ajánlok mindenkinek!
Kattints ide a 2021-es évre szóló könyvért>>
Kattints ide a 2022-es évre szóló könyvem, második kiadásáért >>
Kattints ide a 2023-as éves könyvemért >>
Ha szeretnéd olvasni az írásaimat iratkozz fel az Ingyenes Hírleveleimre
Kattints ide most >>
Köszönöm, hogy itt voltál és megtiszteltél a bejegyzésem elolvasásával!
Kövesd az írásaimat ami egy újabb bejegyzés lesz az Aranykor kapcsán!
.
.