Sok szeretettel köszöntöm az olvasókat.
Megtisztelő számomra, hogy egyre több olyan emberrel találkozom,
akik nyitottak arra, hogy fejlődjenek.
.
.
Nagyon sokszor előfordult már az életünk során,
hogy nem éltünk a kínálkozó alkalmakkal,
amikor lehetőségünk lett volna.
.
Sok esetben ezt meg is bántuk,
mert amikor már úgy gondoltuk, hogy
készen állunk,
akkor már az a lehetőség nem volt elérhető
számunkra.
.
Így van ez az életünkkel is,
a legtöbb esetben.
.
A jelen helyzetből adódóan,
amiben most élünk nagyon fontos,
hogy a miérteket megértsük.
.
Nagyon kell, hogy odafigyeljünk
a minket figyelmeztető jelekre.
.
Mire is gondolok pontosan?
.
Arra, hogy amikor olyan lehetőséggel állunk
szemben ami a
javunkat szolgálja.
.
Ezt mi sok esetben nem vesszük észre, és
elmegyünk mellette.
Amikor egy lehetőség adva van az életünkben
és nem élünk vele
később már nem tudjuk pótolni.
.
Amikor arról beszélünk, hogy milyen fontos a fejlődésünk,
akkor azt is
számításba vesszük,
hogy tudatosabbá akarunk válni.
.
Egy olyan helyzet ami arra késztet minket,
hogy kezdjünk valamit magunkkal
és nem saját akaratunk
szerint cselekszünk,
nem a saját döntésünkből fakadóan
indítjuk el a fejlődésünket, az nem egy és ugyanaz.
.
Azét írom így,
mert most, ezt a helyzetet éljük.
.
Most nagyon kevés ember az, aki önszántából eltervezi,
hogy fejlődni fog.
A jelenlegi helyzet inkább a döntés felé
irányítja az embereket,
hogy induljanak már el és cselekedjenek.
.
A jelenlegi élet egy kényszerhelyzet
elé állította az embereket,
mert egyben figyelmeztetés és jel is, hogy
nincs mire várni.
.
Erre mondjuk azt, hogy tények
elé állítja az embereket, a sors amikor nem
a szabad döntésükből próbálnak cselekedni,
hanem a kialakult helyzet kapcsán megpróbálnak másként
gondolkodni.
.
Mert az eddigi élet nem vitte előre
a fejlődésükben őket.
Nem volt fontos, hogy önmagukat előtérbe helyezzék,
és foglalkozzanak a fejlődésükkel.
.
Eddig mit sem törődve élték a mindennapjaikat,
de mit értek el vele?
Nem sok mindent.
.
Mert a tudatlanságból kifolyólag ugyanolyan
áldozatok maradtak,
mint egykor.
A tudatlanságot felhasználják ellenük, a
manipulált helyzetekkel.
.
Addig ameddig az emberiség nem ér el egy
olyan tudatossági szintet,
hogy ne legyen áldozat a saját életében,
addig csak éli a mindennapokat.
Megszokottan és változás nélkül
és tudatlanul.
.
De amikor felébred az emberi agyakban a tenni akarás,
hogy
ez így nem jó ahogyan most van,
változtatni szükséges az életben,
akkor elindul valami megmozdulás.
Ez a helyzet, ami kialakult a vírus kapcsán az
életünkben, arra akar figyelmeztetni mindenkit,
hogy nézzen
minden ember önmagába és gondolja végig az életét.
.
Mikor gondolta valaki is komolyan,
azt, hogy képezi magát?
.
Mikor volt olyan élethelyzet, ami arra sarkallta,
hogy nem jó az, amit és ahogyan tesz?
.
Mikor döntött önkényesen arról,
hogy a fejlődését nézi, hol is tart?
.
Ezek a kérdések csak kérdésekként,
élnek bennünk!
.
De most rákényszerülünk arra, hogy előtérbe helyezzük
önmagunkat és a fejlődésünket.
Hiszen mit sem ér az életünk
akkor, ha egy helyben tapossuk.
Ezt várják el tőlünk az ÉGIEK!
És ezt akarja közölni velünk,
a Teremtőnk.
.
Változtassunk és ne engedjünk tovább az elnyomásnak.
.
Nem kell horribilis pénzeket kifizetni a képzésekre,
önmagunkat is tudjuk emelni, olyan gyakorlatok állnak
a rendelkezésünkre,
ami előnyt kovácsol az életünkben.
Különféle anyagokat, gyakorlatokat, mantrákat,
pozitív megerősítéseket,
tudunk használni, ami segítségünkre van abban,
hogy haladjunk
és ne egy helyben toporogjunk.
.
Minden ember érzi, hogy tennie kell,
azt is mindenki tudja,
hogy nincs kényszer, csak fegyelmeztető jel,
ami most éppen annak mondható.
.
Ha úgy érzed, késztetésed van,
de nem tudod milyen irányban haladj,
de
szeretnél tenni magadért, a fejlődésed további
haladásában,
akkor kérj útmutatást Teremtői üzenetként
amit átadok neked.
.
Ami egy bizonyosságot jelent számodra.
.
Tedd fel a kérdéseidet és azok alapján tovább tudsz tervezni
és haladni az életedben.
.
Hogyan indulj el?
Írj egy e-mailt a vanekagi@gmail.com-ra
és kérd a Teremtői üzenetedet, felsőbb énedtől
a feltett kérdéseid alapján!
Ha szeretnél magasabb rezgésszintre lépni
és megőrizni az egészségedet,
akkor javaslom, hogy rendeld meg a 2021- évre
szóló könyvet amelyből sok mindent
betudsz építeni az életedbe,
és emelkedést gyakorolsz az 5. dimenzió felé.
Amennyiben szeretnéd olvasni továbbra
is az írásaimat, akkor kérd az ingyenes hírleveleket.
.
Sok sikert és kitartást, valamint jó tervezést
és célt kívánok az
életed további folytatásához.
.