Eljött az emberiség életében egy
hatalmas fordulat,
amikor egyénenként
kell döntéseket hoznunk.
.
.
A döntéseink eredményei hamarosan meg fognak nyilvánulni,
attól függően, hogy mit választunk.
.
Egyénileg kell meghoznunk a döntéseinket abban,
hogy el kell határozzuk, hogy milyen életet szeretnénk
a továbbiakban élni.
.
Ahhoz, hogy eldöntsük és felkészüljünk, olyan lépést kell
megtennünk, ami még ismeretlen számunkra.
Mert az eddigi életünkben sok döntést hozó
helyzetet megéltünk már, de ez most teljesen más.
.
Ami nagyon nehéz számunkra,
az az elfogadás önmagunk és
az embertársaink iránt.
Ahhoz, hogy az Aranykorba bejuthassunk,
mint ember és lélek egyaránt,
fontos megszüntetnünk az el nem fogadással járó
nehézségeinket.
.
Nem egyszerű ez a lépés, de ez az alapja az Aranykorba való
bejutásnak.
Égi törvények szabták a szabályokat,
aminek az alapja az elfogadás egymás iránt,
ami minden emberre egyformán vonatkozik.
.
Ez alól egyetlen ember sem kivétel.
De milyen módszer szükséges hozzá,
hogy az el nem fogadásainkat megszüntessük?
.
Sok ember nem is gondolja, hogy milyen
nagy dolog is ez!
Hiszen ezt hoztuk magunkkal ebbe a 3. dimenziós életünkbe,
aminek lassan lejár az ideje, azért,
mert innen tovább fogunk haladni.
.
Az Aranykor előtt állunk.
A kérdés az Égi szempontok
szerint az, hogy
kapunk-e bejutási lehetőséget, vagy nem?
.
A bejutás úgy fog kinézni, hogy azok az emberek,
akik leteszik a nehézségeiket,
amelyek az el nem fogadás kapcsán hátrányként
vannak jelen a lélekszintjén,
azok bekerülnek az Aranykorba.
.
De azok, akiknél nincs remény,
hogy tegyenek önmagukért
és az elfogadás szintjén rendben legyenek,
nekik nem lesz esélyük.
.
A szelektálás elkezdődött.
Teljesen mindegy, hogy mit mondunk,
minek nevezzük el azokat az eseményeket,
amelyek emberi életeket követelnek.
.
Akiknél látják az ÉGI nagyhatalmak az esélytelenséget,
kiiktatják a Földi életből.
.
…hogy az vírus, vagy baleset,
vagy valami más eszköz bevetése lesz, az
ebből a szempontból mindegy.
.
Mert az már eldöntött bizonyos szempontból,
hogy kik az esélyesek az Aranykori életre.
Az esély megvan még sok ember számára,
a kérdés az, hogy ki akar és ki szeretne élni az utolsó
lehetőséggel.
.
Amit nagyon fontosnak tartok és tartottam ez idáig is,
hogy tegyünk meg mindent, amit csak lehetséges.
.
Ne azon múljon az életünk, hogy saját magunkat
akadályozzuk egy olyan dolog megtételében,
ami az előnyünket szolgálja.
.
Nemcsak a mostani életre gondolok,
hanem a következő létformára is.
A Teremtőnk üzenetét közvetítve
minden embernek
meg kell szüntetni az el nem fogadással kapcsolatos
nehézségeit.
.
Amit karmatisztítással tudunk elvégezni.
.
Ha Te döntést hoztál és szeretnéd ezt A NEHÉZSÉGET
megszüntetni, nemcsak az Aranykorba jutásodért,
hanem
a következő életed boldogabbá tételéhez,
akkor jelentkezz a vanekagi@gmail.com-on
és kérd az el nem fogadás karmatisztítását.
Bővebb információért kattints ide
.
Szeretnél követője lenni az írásaimnak?
Ha igen, akkor lehetőséget nyújtok számodra, hogy
Te is egyike legyél azoknak az embereknek,
akik a hírlevél olvasók táborához tartoznak!
.
Neked megvan már a 2021-es éves könyvem?
Ha még eddig nem rendelted meg, akkor ne késlekedj.
A Teremtő minden embernek ezt a könyvet javasolja,
hogy birtokába kerüljön.
Miért?
Azért, mert a legfontosabb feladatunk a lelkiszint emelkedés.
Ebben a 100 oldalas könyvben megtalálható 12 gyakorlat,
amelynek segítségével megőrizheted az egészségedet,
emelheted a rezgésszintedet,
hogy az isteni 5. dimenziós szeretetszintű élethez fel tudj fejlődni.
.
Mit jelent MATTosnak lenni?
Mit jelent szabad életet élni korlátok nélkül?
.
.