Mit jelent az emberek számára az 5. dimenzió?
.
Hogyan tudunk majd azonosulni a megemelkedett tudatszinttel és
a testünkkel?
.
.
Mire is számítanak az emberek a magasabb dimenzióval
kapcsolatban?
Tudni lehet azt előre, hogy milyen életük lesz, legalábbis
azoknak akik oda bekerülnek?
Egy 3. dimenziós világban élő,
3. dimenziós gondolkodású
embernek mit is jelent majd ez?
.
El tudja képzelni egyáltalán?
Vagy van róla fogalma, hogy ez milyen nagy lépést jelent
egy emberi élet során?
.
Nagyon kevés ember az, aki ezt elképzeli, mert eddig
a 3. dimenziós világban éltünk évtizedekig.
Amit megszoktunk a mindennapok során, az részünkké vált.
.
Mégis,
milyen lehet az az 5. dimenziós térbeli élet,
kivetülés, univerzum – nevezhetjük bárhogyan.
.
Hasonlóan kell elképzelnünk,
mint a megszokott 3. dimenziós
életet?
.
Ezekre a kérdésekről a következőket gondolom:
.
Az 5. dimenzió egy megváltozott tudatállapot, ami nem
köthető össze semmiképpen a 3. dimenziós életünkkel.
Ebbe a megváltozott létformába,
aki bekerül,
neki megváltozik a teste és a kisugárzása is.
.
A testben lévő sejtek átalakulnak,
és egy magasabb rezgésszinten
teszik a dolgukat továbbra is az emberi testben.
.
Amikor oda kerül valaki,
az ő számára olyan érzés lesz,
hogy nem a megszokott érzéseket érzi
egy bizonyos dolog kapcsán.
.
Milyen érzések is ezek?
Eddig amelyek léteztek megtapasztalt érzésekként
az életünkben, azok átalakulnak.
.
Mivel a rezgésszintünk megemelkedett, ezért az érzelmeink
is egy magasabb szintet képviselnek.
Ezáltal az érzelmeink átváltoznak,
kicsit semlegessé
válnak.
.
Ami azt jelenti, hogy a szeretetenergia megnövekszik
a testünkben és ezáltal az érzelmeink tudatosabbakká
válnak.
.
Nevezhetjük konyhanyelven úgy, hogy az érzelmeink,
amelyek a 3. dimenzióban elvittek minket
sok esetben,
itt már nem tudnak, mert tudatosabbak lettünk.
.
Ez az érzelmi hálónkon keresztül másfajta érzést
továbbít nekünk, mint a megszokott régi érzelmek
érzései voltak.
.
Tehát ha szeretnénk megérteni az 5. dimenziós életünket,
ami vár ránk, sok mindent le lehetne írni róla,
de azt egy másik bejegyzésemben fogom részletezni.
.
Hogyan tudunk egyszerűbben oda jutni a mai 3. dimenziós
életszinten lévő tudatunkkal?
.
Amit javaslok egy olyan gyakorlati útmutatás,
ami erre a célra készült ez a kezdő lépésnek megfelelő a 2021-es évre szóló jóslatban.
A Teremtő közreműködésével íródott a könyv,
amelyben olyan rezgésszintemelő gyakorlatok szerepelnek
amelynek a használatával, emelkedik a rezgésszintünk.
Ahhoz, hogy az 5. dimenziós rezgést eltudjuk érni foglalkozni kell magunkkal, a lelki fejlődésünkkel és ehhez a legsikeresebb az a megoldás, ha követjük a Teremtő Isten javaslatait.
A 2022-es éves könyvem második kiadását javaslom folytatásként, majd a 2023-as legújabb könyvemet.
Ha te is úgy gondolod, hogy lépést szeretnél tartani a fejlődésed sikerében akkor a helyes sorrend a könyvekben lévő gyakorlatok használata!
Tegyél magadért hidd el megéri!
A 2021-es könyv címe: Az emberiség felemelkedése lelki szinten
A könyvet itt tudod megrendelni:
A 2022-es könyvem címe: A Teremtő Isten üzenete 2022-re
Kattints ide és kérd a könyvet:::
Legfrissebb könyvem a 2023-as évre szóló Teremtői üzenetként íródott az Emberiség felé.
A könyv címe: Az Emberiség haladása az Aranykor felé
Kattints ide és kérd a könyvet:::
Szeretnél követője lenni az írásaimnak?
Kérd az ingyenes hírleveleket!
Feliratkozás itt::