Milyen idő vár ránk az életünk
további folytatásához?
Vannak bőven kérdéseink ezzel kapcsolatban.
.
.
Elsősorban azt kell megértenünk önmagunkban,
hogy mi az, amit szeretnénk elérni.
Milyen jövőt tervezünk magunknak?
.
Mi az, ami elkerülhetetlen az életünkkel
kapcsolatban?
Megértést kapunk a miértekre, ha végignézzük azt,
ahogyan eddig éltünk és tettük a megszokott dolgainkat.
.
Mi az, ami előbbre vitt bennünket a fejlődési
folyamatban?
A válaszokat mi meg tudjuk adni önmagunknak.
.
Sajnos, a mostani kialakult helyzet azt mutatja, hogy
nem voltunk eléggé nyitottak erre.
Minden fontosabb volt a saját dolgainknál.
.
Ennek meg kell változnia, mert ez
így nem mehet tovább.
Az az élet, amit eddig tettünk és éltünk, nem volt előnyünkre.
.
Ezért, most,
ha tetszik, ha nem, meg kell erőltetnünk
önmagunkat
és folyamatosan azért kell tennünk, hogy pótoljuk
a mulasztásainkat.
.
Az a világrend, ami ezt elvárja és megköveteli tőlünk,
egy magasabb szinten lévő társadalmi életforma.
.
Amit most éltünk ebben a kivetített világunkban, a 3. dimenzióban,
azt el fogjuk hagyni, mert a folyamatos fejlődésünk
érdekét ez a világ már nem tudja szolgálni.
.
Ahová tart az emberiség élete és sorsa, az egy magasabb
létformában való élet.
Az életünk megváltozik, ha akarjuk, ha nem.
.
Csak annyi a különbség, hogy vannak, akik ezt tisztán
látják és tudják,
és vannak, akik nem is értik a miérteket.
.
Azok, akik nem értik a folyamatot,
fel kell ébresztenem őket,
hiszen ők is érzik, hogy valami más van kialakulóban,
csak nem tudják felismerni az ismeretlennek tűnő helyzetet.
.
Az energiák is megváltoztak az utóbbi pár hónapban.
Sokkal szennyesebbek és erősebbek, mint ezelőtt voltak.
.
Nagyon fontosnak tartom minden embernek,
hogy legyen erről tudomása,
hogy hogyan tudja elkerülni
az energiák szennyének a testbe való bejutását.
.
Kimondottan erre a célra Teremtőnk
lediktált egy
olyan gyakorlati anyagot,
amit ha elvégzünk, megemelkedik
a rezgésszintünk, és az energiák beépülnek
a testünkbe.
.
De nem azzal a szennyel, amivel érkeztek, hanem
átalakulnak a szeretetenergia által,
és a gyakorlat
egy olyan szintre emel minket, mint érző lelkeket,
hogy a testünk és az energiarendszerünk
immunissá válik a káros energiákra.
.
Ha Te is érzed sokszor magadon az alacsony szinten
lévő rezgéseket, és érzed azt is, hogy a hangulatod
ingadozik, akkor kérd a 2020-as februári jóslat e-könyvet
amelyben a szennyes energiák átalakítására szóló gyakorlat szerepel.
Ezt a gyakorlatot használhatod bármikor, ma is,
korlátlan ideig működik
a tested és energiarendszered tisztántartására!
Az e-könyv ára akcióban most: 3.250 Ft
.
Itt olvashatsz az e- könyv tartalmáról!
Kattints a linkre::
.
Miért olyan fontos megtenned, hogy tiszta
energiarendszerrel rendelkezz?
Azért, mert ha nem is vennéd észre, folyamatosan érkeznek
azok a megerősítések számunkra,
amelyek azt bizonyítják, hogy haladnunk kell egy magasabb
létforma felé.
.
Ez a magasabb szinten lévő létforma,
az Aranykor kapujának a megnyitása lesz.
Ez most előkészületi fázisban van.
.
Az emberek tudják, látják és érzik a változás súlyát,
de még arról, hogy ez hogyan is fog történni, nincs
elgondolásuk.
.
Mert ahogyan azt tudjuk, nem mindenki
fog bekerülni az Aranykorba.
Itt is meg kell felelni a kitűzött szabályoknak.
Az első szabály, a megemelkedett energiaszint.
(Ezért is kell és fontos, hogy
végezz napi szinten tisztító gyakorlatot,
amihez segítségedre van a 2020-as februári könyv!)
Ezt csak akkor képes egy ember elsajátítani önmaga
érdekében, ha foglalkozik a testével és a fejlődésével.
.
Az egyik szabálynak az alapja
az elfogadás meglépése!
Tehát, akinek az elfogadni nem tudással problémái
vannak, szóba sem jöhet számára az Aranykori élet.
.
Hacsak most el nem kezdi a tanulást, a probléma megszüntetést,
az elfogadni nem tudással kapcsolatos
problémának a megszüntetését.
Ehhez van segítségére minden embernek
az elfogadás karmamegszüntetésére szóló gyakorlat.
Itt olvashatsz róla::
.
Ha Te érzed a szükségességét ennek a dolognak
és sok hátrányod is származott
az eddigi életed során
az el nem fogadásból, akkor csináld meg és szüntesd
meg az életedben ezt a hátrányt, ezt a problémát.
.
Írj egy emailt a vanekagi@gmail.com-ra
és kérd az Aranykori
emberhez válásodhoz való elfogadás karmamegszüntető gyakorlatot!
.
.
Ha még eddig nem rendelted meg, akkor ne késlekedj.
A Teremtő minden embernek ezt a könyvet javasolja,
hogy birtokába kerüljön.
.
Miért?
Azért, mert a legfontosabb feladatunk a lelkiszint emelkedés.
Ebben a 100 oldalas könyvben megtalálható 12 gyakorlat,
amelynek segítségével megőrizheted az egészségedet,
emelheted a rezgésszintedet,
hogy az 5. dimenziós szeretetszintű élethez fel tudj fejlődni.
.
.
Morális kérdések – ÉS – Válaszok!
Hogyan lehet emberként és nem személyként
élni a Földi életünket?
Hasznos, új információk számodra!
.
Köszönöm, hogy megtiszteltél és olvasója vagy leveleimnek!
.
.