Nagyon fontos az emberiség számára az a fordulat, ami előtt állunk.
A folyamatosság azt kívánja meg tőlünk, és az életünktől, hogy tovább kell lépnünk egy megemeltebb szintre.
.
.
Ezen a szinten, ami felé haladunk, más törvények vannak jelen és más Égi szabályok.
.
Minden szintet, ha figyelembe vennénk az életünk során, akkor rálátást nyernénk olyan dolgokra is, ami mindig is a szemünk előtt volt, csak nem láttuk.
.
De miért?
Azért, mert nem terjedt ki a figyelmünk egy olyan látásmódra, amit meg tudunk tapasztalni akkor, ha megemeltebb szintre lépünk.
.
Ez a megemeltebb szint sokszor előjöhet az életünk során csak rajtunk múlik, hogy mikor tesszük elérhetővé.
Ezért nagyon fontos, hogy ki mit lép az életében.
.
Az emberiséget tekintve elindultunk egy adott helyről és folyamatosan haladunk tovább.
A haladásunkat arra értem, hogy mindig tettük a dolgunkat a megfelelő ütemben.
.
Most azt várja el tőlünk az egész bolygó és az univerzum, hogy önmagunk fejlesztésén dolgozzunk.
.
Amit most megteszünk, meg lesz a jutalmunk is érte.
Hiszen számtalan olyan helyzet volt az életünkben, ami megoldásra várt.
Mindig sikeresen megálltuk a helyünket!
.
Most a siker előttünk áll és mi emberek próbaként vagyunk jelen, a saját életünket tekintve.
.
A próba most az, hogy mennyire tudunk kitartani a hitünk mellett és mennyire bízunk Istenben.
.
Az Istenemberi mivoltunkat előtérbe kell helyeznünk.
Ez alatt azt értem, hogy a bizalmunkat meg kell erősítenünk saját hitrendszerünkben és az Isteni mivoltunk példáját kell követnünk.
.
Nagyon fontos az a folyamat, ami előtt állunk.
Az emberiség sorsa eldöntött bizonyos szempontok alapján.
De az ami most várakozásra int minket, az azért van, mert eltolódott a határidő az emberiségre nézve!
.
Konkrétan:
Kaptunk esélyt arra, hogy minden ember önszántából építhesse az energiarendszerét.
.
Milyen módszerrel és hogyan?
.
Van egy konkrét módszer ehhez!
.
Egy Isteni 5. dimenziós rezgésszintet elérő online műhelymunka keretében, ami arra szolgál, hogy megtanuljuk elengedni
azt a 4. alappillért az életünkben, ami hátrányként van és volt jelen az eddigi 3. dimenziós életünkben.
.
Nagyon fontos, hogy ezt meg tudjuk tenni, mert ezen múlik az, hogy az életünket milyen módszerrel tudjuk megemelni egy magasabb létforma felé.
.
Ez a műhelymunka hatalmas segítséget nyújt az életünkben, hogy tovább tudjunk lépni.
.
Nemcsak mint ember hanem mint lélek is.
Mert elérünk egy olyan állapotot, ami egy folyamat is egyben a mindennapi életünk kapcsán.
.
Ebben a megemelt állapotban más érzések vesznek uralmuk alá minket.
Itt megváltoznak az energiák és az a tudatosabbá válás, ami ebben a kivetített térben jelen van, az a szeretetenergia megemelt szintjén rezeg.
.
Ezt az állapotot és jelenlétet érezzük akkor, amikor szerelmesek vagyunk vagy voltunk.
Amikor ezt meg tudjuk tapasztalni és ebben a jelenlétben tudunk élni, semmi máshoz nem hasonlítható érzés kerít hatalmába minket.
.
Miért jó ez, miért előnyös?
.
Egy szóval elmondhatom:
Egy boldogabb, és szeretetteljes életért, és elnyomás nélküli életformáért.
.
Ha te szeretnéd ezt a tudást birtokolni, ha szeretnéd, hogy egészséges életed legyen, akkor javaslom, hogy tanuld meg.
Engedd meg magadnak, hogy felemelkedsz és elvágsz minden olyan köteléket, ami a 3. dimenziós életedhez ragasztott mint egy pillangót, akinek a szárnyai megsérültek, és csak arra vár, hogy kapjon még egy lehetőséget és esélyt ahhoz, hogy szabaddá váljon.
.
Tedd meg Te is!
.
Örülj, hogy megismerheted a szabadság magasabb szintjét.
.
Jelentkezés a vanekagi@gmail.com-on
Megjegyzésként írd a következőt: Kérem az Isteni 5. dimenziós műhelymunka 1. részéről szóló információt.
.
Morális kérdések és válaszok, hogyan lesz a személyből ember?
.
Ha szeretnél magasabb rezgésszintre lépni és megőrizni az egészségedet, akkor javaslom, hogy rendeld meg a 2022- évre szóló könyvet amelyből sok mindent betudsz építeni az életedbe, és emelkedést gyakorolsz az Isteni 5. dimenzió felé.
Szeretnéd olvasni az írásaimat?
Ha igen kérd az ingyenes hírleveleimet itt >>>
.
Köszönöm, hogy velem tartottál!
.
.