Nagyon fontos az a gondolat,
amiért nekikezdtem ennek a
bejegyzésnek.
Sokszor és egyre többet hallani a mindennapjainkban, hogy milyen
világban élünk.
.
.
Ami most körülvesz minket, az leépítő és lehangoló az emberi életünkre
nézve.
Azzal kapcsolatban, ami helyzet kialakult most körülöttünk,
mi, emberek is felelősek, okozók vagyunk.
.
Az ok nem abban keresendő, hogy tartanunk kellene egymástól,
és miért kell rettegésben élnünk!
.
A legnagyobb ok az, hogy tudatlanok
vagyunk és ez a legelőnyösebb
azok számára, akik az országunk irányítói.
Hiszen ha az emberek a tudatosságra törekednének,
akkor nem lenne ez a
felfordulás.
.
A saját életünk most a legfontosabb abból a szempontból,
hogy merre tartunk és mit vagyunk képesek tenni magunkért.
.
A fejlődésünkben nagyon sokat kell lépnünk, mert az eddigi helyzet is
ezt kívánta volna meg tőlünk, hogy próbáljunk meg előre nézni.
.
Tudatosan cselekedni nem lehet a
tudatlan embernek.
Azért, hogy ne romoljon az életünk és ne legyünk áldozatok,
sokat tudunk tenni.
A legnagyobb érdekünk is ezt várja el tőlünk.
A kérdés az, hogy akarjuk-e.
Ha nem akarjuk, abban
már a válaszaink is benne vannak arra a kérdésre,
hogy milyen élet vár ránk.
.
Mert az bizonyos, hogy ha az emberek nem kezdenek
el tenni magukért és az életük jobbá válásáért, akkor
csődöt mondhat az életük.
.
De hogyha elindulnak és komolyan veszik azt,
amit meg tudnak lépni és tenni a fejlődés előrehaladásáért,
akkor egy olyan létformában lehet az életünk folytatása,
amilyet vártunk, hogy bekövetkezzen.
.
Mert az igaz, hogy a 3. dimenziós világunkban,
amelyben most élünk, csak a nehéz élet van jelen.
A betegségek, a neheztelések, a félelmek, melyek uralják az emberi
társadalmunkat.
Ez az élet nem előnyös nekünk.
Ezért kell az agyunkat megerőltetnünk és elgondolkodnunk
azon, hogy milyen élet lenne a legjobb számunkra.
.
Ahol egységben tudunk élni önmagunkkal
és az embertársainkkal.
Az elfogadásra való képtelenséget is fel kell számolnunk, mert nem lehet
úgy élni egy boldogabb társadalomban, ahol nem tudjuk
elfogadni az egymás iránti másságot.
.
Ezen kénytelenek vagyunk dolgozni és tenni érte,
hogy ez megváltozzon, mert csak mi tudunk változtatni
minden helyzetünkön.
.
Amikor a félelmeinkről beszélünk, akkor kivetítjük a térbe,
ahol élünk
és az egész kollektív tudat
ezzel az információval lesz megtöltve
és ez mind szárnyra kél, mert megteremtjük mindazt,
amit nem akarunk.
.
Ezért van a sok zűrzavar körülöttünk.
Elhisszük, amit a média közöl, felülünk a becsapásoknak
és nem is gondolkodva, mi is tovább teremtjük azt, amit
nem szeretnénk megélni.
.
Sajnos, ennek a dolognak fordítva
kellene, hogy legyen.
Amit szeretnénk elérni, arra kell az energiánkat fordítanunk,
abba kell egyre több energiát és megvalósult formát beletennünk.
.
Meg kell formálni a gondolkodásunkat.
Mert ez helytelen, amit most csinálunk és teszünk.
.
Az emberi társadalmi rendszerünkben olyan dolgokat
kellene bevetnünk, ami a jobb és békésebb élet felé terel minket.
A 3. dimenziós életünkből kifelé haladunk és a célunk az Isteni
5. dimenzió elérése.
.
Ezért kell tennünk, és fejlődnünk, azért,
hogy elérhetővé váljon ez az élet számunkra.
A szeretettelibb élet csak akkor lehetséges,
ha ezen gondolkodunk és teremtjük.
Hogyan tudunk jobbá válni, mint ember és lélek,
ÉS ezért mit kell megtennünk?
.
Folyamatosnak kell lenni a fejlődésünknek, mert ahhoz, hogy
az az élet, amit terveztünk még a leszületésünk előtt,
(hogy az Aranykori élet felé gyakoroljuk a haladásunkat
és megtesszük a feléje szükséges lépéseket),
már elkezdődött a
Földi életünkben.
.
Csak ahhoz, hogy ez teljes mértékben képviselje a megvalósítást,
tenni kell a dolgunkat továbbra is.
.
Teremtenünk kell a jobb életet, teremtenünk kell
az egészséget, és minden olyan dolgot, ami pozitívan
hat az életünkre.
.
A félelmeinket nem kell és nem szabad erősítenünk,
mert ez csak visszahúz minket.
.
A félelmeinkből kell erőt nyernünk és
letennünk végleg.
Azok az intézkedések, amelyek gyakorolják ránk
a hatásukat, igazából tesztelik az emberek reakcióját.
.
A tesztelések arra valók, hogy milyen reakciókat váltanak ki az
emberekből, és a kiváltott reakciók megalkotói
azoknak a dolgoknak, amit végül is ránk kényszerítenek.
.
Mert amit nem akarnak az emberek, azt helyezik
előtérbe ellenük és az életük korlátozására.
.
Tehát egyszóval
mi hozzuk létre azokkal a dolgokkal
(amit kiküldünk az univerzumnak)
a nehézségeinket, amivel szembesítenek minket.
.
A változásra való kényszerünket pedig a Teremtő
Isten küldi abból a szándékból, hogy kiálljunk a saját életünkért.
.
Kiálljunk azért, hogy jobb és boldogabb életet éljünk.
De azt is küldi folyamatosan a Teremtő Istenünk,
hogy vegyük komolyan a fejlődésünket,
mert ilyen tudatlanul nem tudunk haladni egy
magasabb dimenzió felé.
.
Emelni kell a rezgésszintünket és a lelki
szintünket is.
Ehhez többfajta lehetőség áll a rendelkezésünkre.
Most csak az egyik lehetőséget szeretném felajánlani
mindenkinek, ez pedig a 2021-es éves jóslat könyv.
.
Ez a könyv azért készült el, mert a Teremtőnk a legfontosabb
feladatunknak a lelki szintünk felemelkedését tartja.
Ha szeretnél fejlődni és magasabb rezgésszintre lépni,
akkor kérd a Teremtő által diktált éves jóslat könyvet.
.
Ha megrendelés előtt szeretnél beleolvasni itt teheted meg.::
jelszó: vanekagi
.
A könyvet itt tudod megrendelni:
.
Gondold végig, amit olvastál, és ha te is egyetértesz a leírtakkal,
akkor indulj el, tegyél lépéseket a jobb és boldogabb élet teremtéséért.
Kezdd el építeni a rezgésszintedet, és emelni a lelki szintedet.
A segítséget megadom hozzá a javaslataimmal,
ha szeretnéd és kéred!
Köszönöm, hogy velem tartottál!
.
.
Ha szeretnél olvasója lenni a leveleimnek
akkor kérd az ingyenes hírleveleket >>
.
.