Hogyan tudod a benned lévő fényt megerősíteni?

Nagyon sokat írtam az önfejlődésről eddig is, és még fogok is.

Azért mert ez a legfontosabb: a fejlődésünk folyamatossága és gyorsasága.

Miért?

.

.

Azért mert a Teremtőnk ezt a felkészítési időt erre szánta az embereknek.

Mit jelent a felkészítési idő?

Pontosan azt, hogy a megszokott dolgainkat meg kell fordítanunk.

.

Mindig háttérbe szorultunk az eddigi életünk során, és ezt a szokást most előnyünkre kell fordítani, úgy, hogy az első helyre kell helyezni magunkat.

.

Amikor mi családanyák, feleségek, nők, az utolsó sorban voltunk, mert fontosabbnak tartottuk a családunkat önmagunknál mert AZT HITTÜK, HOGY ezt így kell helyesen csinálni, hogy JÓT CSELEKedjünk, most ezt a szokásunkat kell megváltoztatnunk.

.

Igen ezt láttuk a szüleinktől mert minket is így neveltek.

Ezért nem is hibáztathatjuk őket, hiszen ők is azt gondolták, hogy ez a helyes.

De ha mi nem vagyunk jó állapotban, akkor nem tudunk segíteni senkinek sem, leginkább saját magunknak ártunk.

Tehát az első én vagyok!

Ennek a gondolatnak és ennek a cselekvésünknek kell, hogy a szokásunkká váljon.

.

Azért is, mert így a helyes és azért is, mert a Teremtő is ezt üzeni az embereknek.

Próbára van téve az emberiség, hogy mit tesz annak érdekében, hogy a fejlődésében előbbre jusson.

Megértették az emberek, amit az Égiek üzennek, vagy sem?

.

Ha megértették, akkor nincs probléma és nem is lesz, de ha nem értették meg, akkor jön a legnehezebb része az emberiség életének.

Mert a Teremtő nem fog folyamatosan elnézően üzengetni.

Mi, ha nem hallgatunk rá,  miért várjuk tőle a segítséget?

.

A mostani jelen életünket figyelembe véve a legfontosabb amit tehetünk és tennünk kellene, hogy a rezgésszintemelés módszerét elsajátítsuk és gyakoroljuk, azért, hogy ne legyen problémánk azokkal az energiákkal, amelyek érkeznek és érkezni fognak a környezetünkbe.

Hogyan és miként, milyen módszerrel?

A 2023-as éves Jóslat könyv alkalmas a leginkább ehhez.

A könyvben 12 gyakorlat van, hónapokra szedve!

Ez nem azt jelenti, hogy a januári gyakorlatot nem csinálhatjuk augusztusban!

Minden gyakorlatot bármelyik hónapban tudjuk végezni.

Akkor miért van a könyvben 12 gyakorlat?

Azért, mert az adott hónap energiáját is figyelembe vettem a könyv írásánál.

.

Ahhoz, hogy haladni tudjunk a rezgésszintünk magasabb szintre emelésével, kiválóak a gyakorlatok.

Hiszen a Teremtőnk ezért is diktálta le számunkra, hogy könnyen és érthető módon alkalmazni tudjuk.

.

Azt is el kell mondanom, hogy sok emberben az Isteni fény kialszik, ha ugyanúgy semmit sem tesznek, mint eddig.

Ha ez megtörténik, mi lesz ezekkel az emberekkel?

.

Sajnos, a lelkük nem lesz a testükben, ugyanis a sötét erők ellopják a lelküket végérvényesen.

Amikor ilyen előfordul egy vagy több lélekkel, akkor nagy csatát kell vívniuk önmagukkal szemben.

.

Sok olyan megmérettetés vár ezekre a lelkekre, amit még nem tudnak.

.

Ugyanis nem lesznek urai a cselekvésüknek.

.

Bármilyen kényszer alá tudják vonni őket.

El kell azt is mondanom, hogy amikor egy lélek a helyes útját járja és az Isteni hit égő fényként világít benne, akkor olyan életet él az adott lélek, mint ami nem mondható el a Földön élő emberekre életére.

.

Hiszen az Isteni hitünk megtartásánál nincs fontosabb dolog az életünkben.

.

A bennünk élő fényt csak úgy tudjuk felfényesíteni, ha olyan dolgokkal foglalkozunk, ami a fejlődésünket segíti.

A fény annál erősebbé válik bennünk és fényesebb lesz, minél több dolgot teszünk az önfejlődésünkért.

.

A 2023-as évre szóló jóslat könyv ebben segít nekünk.

Ha semmi mást nem csinál egy ember, csak ezeket a gyakorlatokat, ami a könyvben van, azzal már előbbre jut a fejlődésében és a lelki szint növekedésében.

Az mellett meg tudod őrizni az egészségedet és elindulsz egy olyan úton, ami az 5. dimenzió felé vezet téged.

.

Ha szeretnéd a könyvet megrendelni, papír formában is kérheted.

A könyv címe: AZ EMBERISÉG HALADÁSA AZ ARANYKOR FELÉ

Itt olvashatsz a könyvről infót >>>

.

 

Az eddig megjelent könyveket itt tudod megtekinteni:::

Szeretnéd olvasni továbbra is az írásaimat?

Kérd az ingyenes hírleveleimet.

Feliratkozás itt >>>