Hogyan tudsz Te, mint ember
és lélek, másként látni és másként élni
az életedet?
Miért fontos a Földi életedben a fejlődés?
Hogyan és milyen célból választottad ki a szüleidet?
Ezek olyan kérdések, amelyek magyarázatra várnak.
.
.
Az életünk sok mindenből tevődik össze, mire azt
mondhatjuk, hogy van bőven feladatunk és van mit tennünk.
.
Az életünkben a nehézségek mindig tanítani szeretnének
minket, a kérdés csak az, hogy felismerjük-e a tanításokat.
.
A jelenlegi életünket, ha figyelembe vesszük,
elgondolkodhatunk azon, hogy merre tartunk, mint emberiség,
és merre tartanak azok az emberek, akik folyamatosan a fejlődést
gyakorolják.
.
Sokszor elmondtuk azt, hogy mi már
tanultunk eleget, minek kell újra ezzel
foglalkoznunk!
Ez a tanulás nem egy és ugyanaz az iskolában tanultakkal.
.
Mert ugye az iskolában nem tanítják, hogy az életben hogyan kell
helytállnunk.
Mint azt sem, hogy a fejlődés miért fontos.
Ha most megnézzük az emberek jelenlegi életét, mire jutunk a
megállapításunk során?
Merre tartanak?
A többség mit tesz?
Sajnos, hogy a többség nem ébredt fel még
mindig, és várja azt, hogy jobb lesz minden,
helyreállnak a dolgok, mint régen,
és lehet folytatni tovább az életet.
.
De sajnos, ez nem így fog alakulni, mint azt már tudjuk és látjuk.
.
Azt az életet nem élhetjük tovább, mint amit eddig.
Egyszerűen az már lejárt.
Az életünk további folytatásához elengedhetetlen
a fejlődés magasabb szintje, ami azt vonja maga után,
hogy emelnünk kell a rezgésszintünket.
.
Igen, de hogyan tegyék ezt azok az emberek,
akik nem tudják, hogy miért fontos a rezgésszintemelkedés,
és mi az, ami biztosan
segítséget nyújt ehhez?
.
A 2021-es éves könyv azért íródott, hogy az
emberek kezdjenek
el az önfejlesztéssel foglalkozni.
Nem kell eljárni tanfolyamokra, mert amit a könyvben
találunk gyakorlati segédanyagokat, pontosan ebben segítenek.
.
Azokat ha alkalmazzuk, akkor elérhető számunkra
a rezgésszint emelkedés.
.
A könyvről itt olvashatsz >>>
.
A másik dolog pedig az, hogy ha szeretnénk jobb életet magunknak,
mint ez a mostani, akkor mindenképpen fontos a folyamatos
fejlődés.
Az 5. dimenziós élet felé szeretnénk haladni, ahol nincs betegség, nincs
fájdalom, és a félelmek sem léteznek.
De ezért nekünk, egyéneknek tennünk kell.
Pontosan azért, hogy a fejlődési szintjeinken ne álljunk meg.
.
A 3. dimenziós életünkben sok fájdalmat, nehézséget,
félelmet, betegséget éltünk meg, ami már nem szolgál minket.
.
A 3. dimenziós életre viszont szükségünk volt,
azért,
hogy tovább tudjunk haladni.
Meg kellett élni mindent, amit csak lehetett, hogy tapasztalatot
szerezzünk.
.
De mivel már a 3. dimenziós életünktől megválni készülünk,
ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy milyen dolgokat
kell letennünk.
.
Elsősorban meg kell szabadulnunk a kötődéseinktől,
amit mi hoztunk létre és mi tartunk fenn a mai napig is.
Hiszen ezekkel a dolgokkal ideláncoltuk magunkat
az alacsony dimenziós életünkbe.
.
Ezek a kötődések a más emberekhez való
kötődéseink,
önmagunkhoz való kötődéseink,
az ételhez és italhoz való kötődéseink,
és a pénzhez való kötődéseink.
.
Ezeket a láncokat le kell raknunk ahhoz,
hogy a fejlődés magasabb szintjére emelkedhessünk.
Hogyan?
Ebben tudok a segítségedre lenni ha szeretnéd és kéred, egy online
mini konzultáció segítségével!
Itt olvashatsz a konzultációról >>>
.
Vannak emberek, akik nem tudják elképzelni, hogy
milyen lehet egy jobb és boldogabb élet!
.
Ahol az ember szabadnak érezheti magát és az életét,
ahol nincsenek korlátok, és olyan kényszerek, amit most
tapasztalunk.
Ahol olyan társadalomban élhetünk, amiről csak álmodtunk.
Milyen lehet az 5. dimenziós rezgésszintet elérni?
Hogyan változik az életünk, ha már elértük ezt a rezgésszintet?
Ezekre a kérdésekre egy másik bejegyzésemben írok.
.
Foglalkoztat az is sok esetben minket, hogy azok a szülők,
akikkel kapcsolatban vagyunk, akik felneveltek,
mi volt a célunk a születésünk előtt, miért
választottuk őket a szüleinknek?
.
Milyen alapon döntöttünk úgy, hogy őket
választottuk?
Ezekre a kérdésekre olyan válaszokat fogok írni, amit sok ember
még nem is gondolt végig a saját életében a szülei kapcsán.
.
De a kérdés még mindig nyitott!
Mégpedig arra a válaszra, hogyha több életen keresztül voltak
meg nem tisztított karmikus kapcsolatokra utaló jelek a lelkek között,
akik felvállalták azt, hogy szülői szerepbe bújva
megoldják és megszüntetik a karmát, amit meg kellett, akkor
előfordulhat-e újra, hogy a lelkek egy családba kerüljenek?
.
A válaszom erre a következő:
Ha a lelkek letudták a karmájukat egymás felé,
akkor nem törvényszerű, hogy egy családba kerüljenek.
.
Egy kivétellel, ami akkor történik meg csak, ha a lelkek
csoportos karmát építenek vagyis olyan családi karmákat
halmoztak fel az életükben, amit nem voltak képesek
megoldani több életen keresztül.
Ekkor fordul elő az, hogy a családban lévő lelkek
ugyanazt a szerepet vállalják fel.
Tehát lehet szülő több életen keresztül és lehet testvér is.
De lehet olyan helyzet is, hogy a lélek meg akarja tapasztalni
azt az életet,
amit javítandó életnek nevezünk.
Miről szól egy ilyen élet?
A szeretetről, pontosabban a szeretetenergia átadásáról,
amit csak akkor képes gyakorolni egy lélek,
ha gyermekként többször leszületik egy adott anyához, vagy apához,
azért, hogy a szeretetre tanítani tudja a jelen életbeli szüleit.
Ez egy körforgás is a leszületésben.
Ami azt is jelenti, hogy a szeretetenergiát kell olyan szintre
építenünk a lelkünkben, hogy egyre hatalmasabbá váljon és abból
az energiából képesek legyünk egy életen át boldog életet élni.
.
Ugyanis a teremtett világban nem lehet szeretet nélkül élni
és teremteni sem.
Ezért most az univerzumi törvények értelmét
képviselve tudnunk kell arról, hogy megváltoztak az Égi törvények,
és a leszületéssel kapcsolatos eddig megszokott dolgok is.
De ezekről egy következő írásomban fogok beszámolni.
Köszönöm, hogy velem tartottál!
.
Szeretnéd olvasni továbbra is a leveleimet?
Ha igen akkor kérd az ingyenes hírleveleket.
Iratkozz fel itt >>>
.
Hogyan lesz a személyből ember?
És hogyan vált az emberből személy?
Hasznos információ birtokába kerülsz, ha ide kattintasz >>>
.
.