Miért kell a fejlődést előtérbe helyezni, még akkor is, ha nehézségek vesznek körül a jelen helyzetben?

A mai legfontosabb üzenet minden ember számára a következő!

.

.

Miért a legfontosabb az, hogy előtérbe helyezd magad

és a fejlődésed, még akkor is ha ezt eddig nem tetted?

.

Elgondolkodtató ez a helyzet,

ami most jelen van a Földön.

.

Az emberiség jövője forog kockán, amit sokan

még nem értenek.

Vannak emberek, akik már ébredeznek, és vannak akik már

teljesen felébredtek.

.

Mit jelent ez?

.

Azt Kedves Olvasó, hogy az embereknek eljött egy olyan

időszak a Földi életükben, hogy választaniuk kell!

Fejlődik és tanul vagy marad az eddigi szinten,

a 3. dimenziós világban!

.

Ki hogyan dönt, az mindenkinek a szabad akaratára

van bízva.

.

Egy dolgot meg kell értenünk, itt mostmár elkerülhetetlen

a tanulás ha élni szeretnénk!

.

Aki nem fejleszti fel magát és nem emeli a rezgésszintjét

magasabb szintre, mint amin jelenleg van, sok nehézséggel

szembe fog nézni a hátralévő életében.

.

Sok ember azt gondolja, hogy az egészsége védelmét

a vakcina beadása jelenti majd.

.

De ez sajnos nem így lesz.

.

A védelem nem a vakcina,

hanem maga ISTEN,

az ISTENbe vetett hit, ami az emberben benne él.

.

Akik hisznek és bíznak ISTENben,

és bíznak abban, hogy minden azért történik,

mert ez lesz a legjobb megoldás számunkra,

ők tovább jutnak, fejlődnek és tudatosabbá

válnak, még ebben a kilátástalannak látszó helyzetben is.

.

De akik elvesztik a hitüket, mert a félelem

erősebbé válik bennük, azoknak már ISTEN

nem fog tudni segíteni.

.

Nem azért mert nem akar, hanem azért, mert már nem lesz

hatalma az embereken.

Pontosabban azokon az embereken, akik elvesztették a hitüket ISTENben.

.

Persze nem arra kell gondolnunk, hogy a háttérhatalom

a mi előnyünkre hajtja a vizet,

mert pontosan ellenkezőleg cselekszenek.

.

De még akkor is, ha ez így van, nekünk embereknek

arra kell gondolnunk, hogy minden megoldódik,

úgy ahogyan azt mi szeretnénk,

és a legjobbat tudjuk kihozni önmagunkból

és az életünkből.

.

Sajnálni való az a gondolat, hogy az emberek bizonyos része

még mindig abban bízik, hogy jön ISTEN

és megmenti őket.

Ez nem így lesz!

.

Mindenki önmaga

megmentője, de csak akkor, ha fejlődik.

.

A rezgésszintünket pedig azért kell emelni,

mert olyan erős energiák vannak, és lesznek is,

hogy az alacsony rezgésszinten lévő emberek,

nem tudják beépíteni a testükbe és a sejtjeikbe

a megemelt sűrűséggel érkező energiákat.

.

Ezért képtelenség lesz számukra az életben maradás,

ha nem kezdenek el önmagukkal foglalkozni.

.

Azok az emberek is akik oltottak

kapnak még egy esélyt arra vonatkozóan,

hogyha egy váratlan betegség lép az életükbe, akkor

tudják mit kell kezdeniük.

Elkezdenek-e önmagukkal foglalkozni vagy sem?

.

Még mindig adva lesz a lehetőség

az Ő számukra is.

.

Mert azt most megmondani előre még nem lehet,

hogy milyen egészségügyi problémák lesznek

az oltott embereknél.

.

Nyilván, mindenkinél más tünetek és betegségek

jöhetnek elő a fizikai szinten,

de ha komolyan vesszük az életünket és a gyerekeink

életét is akkor el kell kezdenünk az önmunkát.

Minden ember felelős az egészségéért és az életéért.

.

Az egészséget meg kell őriznünk,

és tennünk is kell érte.

.

Számos információ bolyong az interneten, az

oltásokkal kapcsolatban, de azt senki nem tudja pontosan

megítélni ELŐRE, hogy mire is lehet majd számítani

a védettség szempontjából.

.

A vakcinák nincsenek tesztelve ezért

felelőtlenség volna bármit is mondani előre a hatásukról.

.

Egy dolgot azért tudnunk kell,

mégpedig azt, hogy minden egyes oltóanyag

azért volt eddig jelen az életünkben, mert szükséges volt a

vírusok elleni védelmünkben.

.

De most az a vakcina, amiről beszélnek,

hogy fontos számunkra a védelmünk miatt,

ez teljesen más elven fog működni, mint

az eddigi oltóanyagok, amelyeket kaptunk.

.

Miért is?

.

Azért, mert olyan technikával készültek,

amire az emberiség még nincs felkészülve,

sem genetikailag, sem testileg,

sem pedig szellemileg,

a testbe és a sejtekbe való beépülésüket illetően.

.

Ezért mondhatjuk kísérleti fázisnak,

az oltások beadását.

.

Az első és a második oltás már egyfajta teszt reakció kiváltása lesz

a sejtek szintjén.

.

Kinél hogyan fogják kifejteni a hatásukat a sejtek építése

során, a vakcinában lévő összetevők, és milyen reakciós

folyamatok lépnek fel az új sejtek termelésénél.

.

Itt ami fontos az, hogy a szervezet milyen módon tud ellenállni,

és lesz-e elég védekező mechanizmusa az adott egyénnek

a szervezetében, hogy nem termel sokkal több ellenanyagot,

mint amit eddig termelt.

.

Vagyis a mérgek tudnak-e kellőképpen távozni

az emberi testből vagy nem!

.

Az oltásokkal szembeni védekezéssel

senki nem tud olyan módon

kialakítani egyfajta védekező mechanizmust,

ami meggátolja a vírusok, és baktériumok

szaporodását.

.

Ez most kísérleti fázisban van még.

.

A segítség az lehet egy beoltott ember életében,

ha kellő mértékben figyeli a testében végbemenő

változásokat, és még idejében észreveszi, ha valami

megváltozik.

.

Mit tud ilyen esetben tenni egy ember?

Nagyon sokat amire most még nem is számítunk.

.

Elsősorban arra kell gondolni, hogy a sejtek

az emberi testben egyre magasabb rezgésszintre

emelkedjenek.

.

Ennek megvalósításához mindenkinek van tudása,

a rezgésszintemelő gyakorlatok elvégzésével.

.

Amit könnyen meg tud bárki csinálni.

.

Ha még nincs meg neked a 2022-es évre szóló könyvem második kiadása, akkor

itt tudod kérni>>>

.

A könyvben található gyakorlatok alkalmazásával előnyös helyzetbe

kerülsz.

Emelkedik a rezgésszinted és könnyebbnek is érzed magad

a mindennapokat tekintve!

 

Minden gyakorlatot alkalmazni tudsz egész évben.

Ez az egyik lehetőség.

.

A másik lehetőség pedig, ha kivonod magad

a 3. dimenziós térből úgy, hogy elkezded letenni

a betegségképeket és a nehézségeidet.

.

Ebben egy online műhelymunka keretében tudok a

segítségedre lenni, ha szeretnéd és kéred.

A vanekagi@gmail.com e-mail címen érdeklődhetsz erről.

.

Ha szeretnéd olvasni továbbra is,

az írásaimat, akkor

iratkozz fel,

az Ingyenes hírlevélre itt >>>

.

.

.