Mit kell megértenünk a jelenlegi helyzetből, ami most folyik a Földön?

Nagyon sok ember a mai napig is csak találgat és nem tudja elképzelni, hogy mi is a valódi oka, annak a helyzetnek, ami most mindenkit érint, a bolygónkon.

.

.

A tévedések elkerülése végett arra a tényállásra jutott

az emberiség,

hogy minden eszközt bevetnek arra

vonatkozóan,

hogy megállítsák az embereket a fejlődésben.

.

Helyette inkább generálják a félelmeket.

.

A félelemenergiát ha megfigyeljük,

és

elgondolkodunk rajta, hogy mit is okoz ez nekünk,

akkor bizony meglepődünk.

.

Milyen értelemben?

.

A szó szoros értelmében, ha kivetítenénk

a testünkben végbemenő folyamatokat, (félelmeket)

és azokat a gondolatokat

a saját szemünkkel látnánk, (amit a félelmek okoznak)

bennünk, akkor elszörnyednénk.

.

Ez a cél!!!

.

Nagyon nehéz nekünk, embereknek ezt meglépnünk,

hogy a félelemeket kitöröljük a tudatunkból,

de higgyük el, nem lehetetlen.

.

Amikor a tudatunkat arra fókuszáljuk, hogy a félelem energiát szaporítjuk,
akkor az emberi létünket veszélyeztetjük.

.

A létünknek is azt a fajta formáját,

amikor a testünkben

lévő sejtjeinket

abba az irányba tereljük,

hogy a félelemenergiát megemeljük a rezgésünkben.

.

Amikor a rezgésszintünk a félelemenergiával

keveredik, akkor nevezhetjük úgy is,

hogy az életenergiánkat alacsony szinten tápláljuk,

mi emberek.

Ebben a helyzetben pedig nem tudunk urai lenni

a saját életünknek,

és a saját gondolkodásunknak.

.

Nagyon sok esetben előfordul az is az életünk

során, hogy mi, emberek, a rettegés szintjére kerülünk.

.

Pontosan azért, mert

az életünket mások irányítása

alá rendeltük.

.

Ezzel szemben, most a legismertebb helyzet elé állít

a sors minden embert,

mert az, amit most az emberiség ellen elkövetnek,

azt

a sötét oldalon álló lények teszik.

A háttérhatalomban résztvevők

pontosan tudják, hogy milyen reakció alakul ki

az emberekben.

.

Ez a helyzet, ami most zajlik, lassan már 1 éve,

ez

sok olyan dolgot is megismertet velünk,

az emberi életünkről,

aminek eljött az ideje!

Azt, hogy végre kiálljunk a jogainkért,

kiálljunk önmagunkért.

.

Ezt nem tettük az eddigi életünk során!

.

A zsarnokság, a konokság, a bizalmatlanság,

csak most fog előbújni az emberekből.

.

Miért?

.

Azért, mert egyre többen azt érzik,

hogy a kiszolgáltatottság ideje lejárt.

.

Ezzel szemben az emberi élet során

elgondolkodtató számunkra, hogy

mi a legfontosabb azzal az elnyomással

szemben, amit alkalmaznak rajtunk.

.

Sok esetben azon volt az emberiség,

hogy kiáll önmagáért,

de minden esetben a félelem nagyobb teret kapott

az emberi elmében.

.

A félelem letételének eljött az ideje.

.

Eljött annak az ideje is, hogy az életünkért kiálljunk.

.

Olyan formában is, hogy nem engedünk az erőszaknak,

hogy kényszeres dolgokat hajtsanak rajtunk végre.

.

Mire gondolok ennek kapcsán?

.

Arra, hogy az embereket nem kényszeríthetik

a vakcina beadására.

.

Minden embernek szabad akarata eldönteni, hogy mit lép.

.

Lesznek, akik jónak látják,

ha védelem alatt állnak??!!

Lesznek, akik másként gondolkodnak.

.

Egy biztos, hogy az egészségünket csak

mi tudjuk megóvni, és nem mások.

.

Ha mégis az mellett döntesz,

hogy a vakcinát kéred, akkor készülj fel,

minden eshetőségre.

.

Ha másként döntesz és nem kéred,

akkor pedig legyen az a szemed előtt,

hogy magadat kell egészséges formában tartanod.

.

Miért?

.

Mert lesznek kitételek minden ember számára.

Pontosabban azon dolgoznak most az ellenfelek,

hogy ezt létrehozzák egyre több emberi életre

vonatkozóan.

.

Ha szeretnéd tudni, hogy milyen tudatosságot fejlesztő módszerrel tudsz dolgozni magadon,

olyan értelemben, hogy az egészséged megőrizd, akkor iratkozz fel az ingyenes hírlevelemre.

.
.
Ha szeretnéd tudni, hogy mit tehetsz a saját életed
rendbetételéért,
hogy megőrizd az egészségedet,
akkor olvasd el az írásaimat.
.
Kövesd a könyveimet, végezd a könyvekben lévő gyakorlatokat,
vagy
a bejegyzéseimben lévő ingyenes gyakorlatokat,
hogy igaziból tegyél magadért és tegyél a családodért
olyan módon, ahogyan azt a Teremtő üzeni Neked,
hisz
Ő messzebb lát az időben is, a Te életedben is,
mint mi, emberek.
Nem véletlenül diktálja azokat a gyakorlatokat, amit olvasol tőlem!
.

Itt olvashatsz a további könyveimről >>>

.
.
Élj egészséges és boldog életet,
ne engedd, hogy romboljanak és
rabszolgasorsba kényszerítsenek.
.
Ha eddig ezt tetted,
ezután tedd másképp, cselekedj máshogyan.
Változtass az eddigi, régi, berögzült
szokásaidon.
.
Hidd el, megéri! Próbáld ki, a lehetőség előtted áll.
.
.
.