Mit kell tenned, hogy elindulj azon az úton, ami által jobbá válik az életed?

Kedves olvasó!

Szeretettel köszöntelek és nagy öröm számomra, hogy olvasója vagy az írásaimnak.

Nem is tudnám megszámolni, hogy eddig mennyi bejegyzést írtam, és ezek az írások minden embernek hasznára válnak.

Amikor elgondolkodunk a saját életünkön, és eszünkbe jut az az élet amit régebben éltünk bizony sok különbséget fogunk tapasztalni.

Mert a világunk megváltozott!

De azzal, hogy a világ változik nekünk is haladnunk kell, és a gondolkodásunk a legelső kiindulópont amin változtatnunk muszáj.

 

 

Mert ahogy eddig éltünk az már nem egyenlő azzal a gondolatmenettel amit alkalmaznunk kellene.

Az emberiség halad ha akar ha nem csak a kérdés még mindig az, hogy milyen irányban.

Sokszor arról beszélnek a legtöbben a környezetemben, hogy milyen is lesz az Aranykori élet.

Milyen változást fogunk tapasztalni, ha odajutunk.

Elsősorban ez nem fog jönni magától ahogy sokan hiszik, mert ezért tennünk kell.

A gondolkodásunk váltása az első kiindulópont.

Ezen felül még sok a tennivaló, de ezzel kell kezdenünk.

Nem létezhet jobb és szeretettelibb élet ha nem arra törekszünk, hogy egymás irányába elfogadóbbak legyünk.

Az elfogadás sok mindent takar és foglal magába.

De most megkérdezem, hogyan lehet úgy elfogadni ha nincs az emberekben szeretet?

Hogyan lehet a szeretetet megismerni és létrehozni a saját életünkben?

Mi szükséges a szeretet felépítéséhez?

Azt mondanám, hogy ISTEN hit ami elindítja ezt a folyamatot.

Mert a Teremtő Isten mindenkinek adott lehetőséget arra, hogy a saját hitében bízzon, és ne kételkedjen.

Hiszen ha úgy éljük a mindennapi életünket, hogy önmagunkban nincs bizadalmunk, akkor hogyan akarunk egy jobb életet ami a szeretetenergián alapszik?

Sehogy nem fog sikerülni!

A szeretet minden emberben ott él, csak sok ember elnyomta ezt az érzést magában.

A Földi életünk során sok olyan dolgot kellett megélnünk ami bizonyára mindenkinek rossz érzést és nehézséget okozott.

De ezekre szükségünk volt a tapasztalat szerzések miatt.

A bennünk élő lélek csak így képes a fejlődésre ha tapasztalatokat szerez.

Amikor az életünk során nem találjuk a kellő megoldást bizonyos dolgok iránya felé, akkor igenis, hogy kételyeink vannak.

De ezek csak addig tartanak, amíg meg nem értjük a lélek üzenetét ami a helyes útra és a megoldás felé terel minket.

Nehézségek voltak és lesznek, kérdés csak az, hogyan vagyunk képesek a megoldásokra ami egy tanítást is nyújt számunkra.

Hogyha végignézzük az eltelt idők éveit, akkor észrevesszük, hogy az embereknek szükséges a változást beiktatni az életükbe, mert minden változás értünk van, még akkor is ha nem úgy érezzük, hogy előnyük lesz belőle.

Sokan a fejlődés mellett voksolnak pontosan azért, mert csak akkor lehet egy jobb élet számunkra, ha lépést teszünk.

De a lépést nem az adott szó jelentése szerint kell értelmeznünk.

A fejlődés iránya az ami lépést biztosít számunkra ahhoz, hogy a 3. dimenziós életünket letudjuk tenni.

Szeretnék haladni az 5. dimenzió felé ami majd sokkal jobb életet biztosít számunkra.

De ehhez is fel kell fejlődnünk, és most ezért kell lépéseket tennünk.

A rezgésszintünket és a lelki szintünket kell megemelni.

Ehhez vannak módszerek melynek használata során, elérhető ez az eredmény.

Ha nem tudod vagy nem hallottál arról, hogyan emeld meg a rezgésszintedet, akkor javaslom, hogy olvasd el az írásaimat, és a könyveimet.

A könyveket itt tudod megnézni.

Kattints a linkre

A 2021 – es évre szóló könyvemben is találsz rezgésszintemelő gyakorlatokat, ami kezdő lépésként megfelelő az elindulásodhoz!

A könyv címe: Az Emberiség felemelkedése lelki szinten

Itt olvashatsz bele a könyvbe:::

 

A 2022-es könyv második kiadásának a címe: A TEREMTŐ ISTEN ÜZENETE 2022-RE

Kattints ide érte:

A legfrissebb könyvem a 2023-as évre szól, melynek címe:

AZ EMBERISÉG HALADÁSA AZ ARANYKOR FELÉ

Kattints ide és nézd meg:::

 

Ha szeretnél az életedben arra törekedni, hogy a fejlődés is része legyen a mindennapjaidnak, akkor javaslom, hogy olvass olyan bejegyzéseket ami rezgésszintemelő hatást fejt ki, és általa emelkedik a szeretetszinted is.

Nem jelent nagy befektetés a könyvekben található gyakorlatok használata sem, ami nagy hasznodra válik.

A könyvek most Akciósan megrendelhetők számodra, ezért élhetsz ezzel a lehetőséggel is!

Ha komolyabb felkészülésbe vágnál bele akkor szívesen adok számodra javaslatot, írj a venekagi@gmail.comra, és válaszolok!

Tovább folytatva a gondolatmenetet, minden rajtad múlik, hogyan alakítod az életedet és milyen döntéseket hozol önmagadért és a fejlődésedért!

Nyilvánvaló, hogy olyan fejlődésen kell keresztülmennie az embereknek ami megérthető formát biztosít számukra.

Az írásaim könnyen érthetőek és a gyakorlati segédanyagok is melyeket a könyvekben találunk, könnyen elsajátíthatóak, és nem szükséges hozzá semmifajta előképzettség!

Azok az emberek akik használják a könyvekben leírt gyakorlatokat beszámoltak arról a változásról amit eddig elértek.

Legyél te is olyan ember aki megtapasztalja magán a pozitív változást, ami által megváltozik az életed.

Ha úgy érzed szeretnél lépéseket tenni és elindulni az önfejlődés irányába, de nem tudod hogyan, van egy másik segítség is, amit az Isteni Éned küld számodra üzenet formájában!

Ez Teremtői üzenet formájában érhető el, amit átadok számodra!

Itt tájékozódhatsz az üzenetekről:::

Ha megfogadod a tanácsomat és emeled a rezgésszintedet, ki fogsz kerülni az alacsony rezgésszinten lévő emberek gondolkodása közül, és ezzel egy jobb élet felé haladsz!

Hidd el megéri időt és energiát szentelned magadba, mert ezen múlik a jobb életed létrehozása, és a fejlődésed sikere is!

Merj lépni és merj változtatni!

Indulj el azon az úton melyen valaha is jártál, csak nem emlékszel rá, mert törölt tudattal születtél!

Sok sikert kívánok és nagyon jó egészséget, egy jobb élet reményében!

Áldás!!!!

Ha szeretnéd olvasni az írásaimat kérd az Ingyenes Hírleveleket!

Feliratkozásért kattints ide::