Nagyon fontos része az életünknek, hogy nyitottak legyünk olyan dolgok megismerésére is, ami az életünkhöz tartozik, de nem ismert minden ember számára!
.
.
Ez vonatkozik nemcsak a jelen Földi életre nézve, hanem az eddigi megélt életeinkre is.
.
Az életünk minden egyes részletét eltárolják számunkra.
Ez azt jelenti, hogy amennyi életet megéltünk és amit azokban átéltünk, az mind nyilván van tartva.
.
Ehhez az elraktározott információkhoz senkinek nincs hozzáférési jogosultsága, kizárólag a Mindenható Istennek.
.
Csak Ő tud hatást gyakorolni erre.
.
Minden embernek van egy kristálya, ezt már tudjuk. (Ha Te nem tudtál eddig erről, keresd ki korábbi bejegyzéseim közül,
hogy ehhez a fontos információhoz hozzájuss!)
.
Ez is hasonlóan van tárolva, mint a kristályaink.
.
Kicsit mégis másabb mert a kristályokat az arra kijelölt lények felügyelik, a Föld alatti helyeken.
.
Az Akasha krónika egy másik formátumban tárolja az információkat.
Arra vonatkozóan, hogy hogyan is lehet ezt nekünk, embereknek elképzelni, a következő a válasz:
.
Az Akasha krónika egy tudatosan létrehozott, misztikusnak hangzó, tudatos, információtömeg.
.
Hasonlíthatjuk mi emberek a képsorozatokhoz, diafilmekhez, vagy filmen rögzített eseményekhez is.
.
Ezeket mi hozzuk létre a le élt életeinkkel és a cselekvéseinkkel, és azokkal a dolgokkal, amit elterveztünk, vagy megterveztünk az életeink során.
.
Az Akasha (könyvtár) a kollektív tudatnak energiamezőként való megtestesülése, amely nem csupán az emberiség életében megtörtént és bekövetkezésre váró történéseket, jövőbeli eseményeket, hanem minden gondolatot, érzelmet és vágyat is tükröz az idők végezetéig.
.
Hiszen a krónikákat a kollektív tudat által írjuk: a lelkünkkel, érzéseinkkel, álmainkkal és vágyainkkal.
.
Az Akasha-krónika pedig őrzi a “látottakat” – mindent, amik egykor voltunk, amelyek vagyunk és amik leszünk, vagy lehetnénk elkövetkező életeinkben.
.
Ezekhez a tárolt információkhoz hogyan tudunk hozzáférni?
Van akinek a segítségét tudjuk kérni, hogy betekintést nyerjünk az életeink rejtelmébe?
.
Vannak hozzáértő szakemberek, akik segíteni tudnak abban, hogy pillanatképeket kapjunk ezekből a tárolt eseményekből.
.
A pillanatképek, mint egy filmvásznon látható eseménysorozatok, mutatják az életünket, a múltunkat és mindent, ami velünk kapcsolatos.
.
Ha egy élő ember aláveti magát egy ilyen Akasha krónika felfedezésének, mert hajtja a kíváncsiság, és tudomást szeretne szerezni arról, hogy milyen dolgok történtek vele, és mi várható az életében, akkor szembe kell néznie bizonyos dolgokkal is.
.
Előfordulhat, hogy az utaztatás során olyan dolgokat él át az ember, ami számára nem éppen kellemes.
.
De a lelke mégis kíváncsi arra, hogy ismereteket szerezzen a múltjából vagy a jövőjéből.
.
Nagyon fontos, hogy minden utaztatás során kitisztuljanak az energiák, mert ha nem lesz tiszta az energiacsatorna, akkor a szennyek megragadnak az emberen, és ezek hátrányt okozhatnak a test minden részében és a sejtekben is.
.
A tisztításnak több fajtája ismert, ezt most nem részletezem. (A könyveimben találhatók tisztító gyakorlatok is,
melyeket a Teremtő diktál.)
.
Ha szeretnéd a tisztítási gyakorlatot megismerni és megtanulni, akkor írj a vanekagi@gmail.com e-mail címre és segítséget adok a továbbiakban.
.
Akasha-krónika megismerésével elénk tárul egy másfajta nézőpont, amire nem is gondolnánk.
Fel kell mérnünk azt, hogy ez az ismeret miért jó nekünk és mit érünk el vele.
.
Ha egy ember betekintést kap az Akasha-krónikába, az biztos, hogy elindul egy olyan dolog felé, amit nevezhetünk bátran a lélek felfedezésének, felsőfokú lélek ismeretnek.
.
Elindul egy olyan úton az ember, ami csak a jelen életében ismeretlen, de mivel a lélek volt az, aki irányította őt, ezért a lélek lesz az is, aki tereli az útján, amelyen haladnia kell.
.
Ha a lélek figyelmeztet minket és jeleket küld, akkor azt mindig biztosra kell vennünk.
.
Ha te úgy érzed, hogy szeretnél többet megtudni a lélek ismeretéről, és kíváncsi vagy arra, hogy neked mi az utad, akkor keress bátran és segítek.
Írj a vanekagi@gmail.com e-mailre és kérd az Isteni Éned üzenetét.
.
Ha szeretnél magasabb rezgésszintre lépni és megőrizni az egészségedet, akkor javaslom, hogy rendeld meg a 2022- es évre szóló könyvem második kiadását amelyből sok mindent be tudsz építeni az életedbe, és emelkedést gyakorolsz az Isteni 5. dimenzió felé.
.
Amennyiben az írásaimat szeretnéd követni, akkor kérd az ingyenes hírleveleimet!
Iratkozz fel egy kattintással, és már kapni is fogod a Szeretetkori tanításokat!
.
Köszönöm, hogy időt szántál a bejegyzésem elolvasására.
.
.