Nagyon sok embert ural a félelem
a kialakult helyzet miatt,
amit a koronavírusnak tulajdonítunk
.
Kérdésem ezzel kapcsolatban:
.
Miért tudják az embereket manipulálni a nagyhatalmak?
.
.
Mi az oka annak, hogy az emberek mindent elhisznek?
Hogyan lehetne ezt kivédeni, és kikerülni ebből a mókuskerékből?
.
Először is, ami most jelenleg kialakult a vírus miatt, azt tudjuk,
hogy nem volt véletlenszerű.
.
Azt is tudjuk, ha nem a vírus az ami felüti a fejét,
akkor is bekövetkezett volna hasonló helyzet,
vagy valami más, ami figyelmeztetésként hat ránk, emberekre.
.
A koronavírus áldozatai,
akik meghalnak, sajnos,
mondhatjuk azt,
hogy ez volt megírva nekik.
.
A mindennapi halálozás, ami pontosan meg van írva, fehéren feketén
és listaszerűen közre van adva,
az a halálozási mennyiség emberek számában mérve,
ha átgondolnánk és megértenénk,
akkor rájönnénk arra,
hogy az emberek eddig is meghaltak különböző betegségekben.
És nem a koronavírus szedi a legnagyobb áldozatokat.
.
Eddig még!!!
.
De nem is ez most a legnagyobb probléma, hogy meghaltak és meghalnak emberek.
A legnagyobb probléma az, hogy mi várható az élőkre,
mi lesz az emberiség további sorsa?
Sokan tudják és hiszik, hogy rajtunk, embereken, egyéneken múlik élet, vagy halál kérdése.
.
De sokan vannak, akik várják a megváltást a megváltót, hogy Isten jön, segít, megment, … stb.
De azon nem gondolkodtak még most sem el az emberek, tisztelet a kivételeknek,
hogy
rajtunk múlik minden!
.
Nagyon sokan a közösségi médiákon keresztül felhívásokat tesznek közre
és csoportos meditációkat végeznek.
Ez jó!
.
De mire?
.
Egy dologra mindenképp előnyös: az összefogásra, az összetartásra.
.
De arra nem, amit hisznek róla az emberek, hogy
ha meditálnak, akkor majd egy nap megváltozik minden!
.
Nagy hiba, ha valaki ezt gondolja!
Nagyon nagy tévedés!
Mert csak akkor lesz változás jobb irányban, ha az emberek megváltoztatják
az eddigi gondolataikat és jobb útra térnek.
.
Mert az, amit eddig, évtizedekig tettünk, az nem jó irányt mutatott.
.
Most a javításra való időt megkapta az emberiség,
de hogyan él és hogyan nem él vele?
.
Mindenkinek joga van döntést hozni,
de hogyha változást szeretnénk
és nem csak a saját,
hanem a gyerekeink életét is próbáljuk előtérbe helyezni,
akkor gyökeresen át kell váltani a gondolatainkat és
mindenképpen elgondolkodtató mindenki számára, hogy mi a tét most.
.
Az Isten nem segít!
Sokan mondják, hol van most?
Itt van és vár és figyel, hogy mit tesznek az emberek. Figyeli, hogy milyen reakciókat vált ki
belőlünk, emberekből ez a helyzet.
.
Megmenekülünk vagy meghalunk?
.
Ezt kérdezik az emberek erre kíváncsiak?
Igen, ha meg menekülünk,
akkor utána hogyan lesz az életünk további folytatása?
.
Mert ahogy eddig tettük,
azt úgy már nem lehet!!!
Nem tudjuk, nem tehetjük, nem engedik az Égi nagyhatalmak!
.
Akkor mégis mi lesz?
Mi fog történni?
.
Hatalmas változás előtt áll az emberiség, amit nem is sejtenek sokan,
de meg fogják érteni hamarosan.
.
Ha nem fordulnak az emberek saját magukba és a saját hitrendszerüket nem alakítják át,
ha az önbizalmukat nem erősítik meg,
ha nem vállalják a felelősséget a tetteikért, szavaikért, gondolataikért,
akkor elmondhatják az emberek, hogy
elveszünk!
…mert ez lesz.
Ez pedig nagyon fájdalmas lesz sok embernek, ha elveszíti a családtagját.
.
Ez nem vicc, nem ijesztgetés.
NEM AZ!
Gondoljuk át,
ha nem változtatunk, és ha jön még egy vírus,
ami sokkal rosszabb lesz,
mint a mostani és akkor már tömegek fognak meghalni,
nem úgy mint most.
.
Ezt akarjuk?
.
Komolyan erre várunk?
.
Vagy inkább összefogunk és elgondoljuk, hogyan fogjuk folytatni az életünket!
.
Senki nem kerülheti el a saját útját, és a saját feladatát,
amit megírt magának a leszületések a tervei között.
A nagy kérdés most az, és abban rejlik,
hogy az emberek mit lépnek.
.
Lesznek, akik komolyan veszik és cselekednek, de lesznek, akik egyáltalán nem lépnek,
és semmibe veszik ezt az időt, ami most rendelkezésünkre áll.
.
Azok, akik a nemtörődömségük miatt nem lépnek,
és szidják az Istent,
a kormányt és mindenkit,
hogy mások a hibásak.
.
Pontosan elítélik azt,
amit Ők sem csinálnak a saját életük építése céljából.
.
Ezek az emberek a halál felé kormányozzák az életüket és nem kell,
hogy vírus legyen jelen az életükben.
.
Megáll a szívük.
.
Azok, akik teszik a dolgukat és megbánva a mulasztásaikat,
amit eddig nem tettek a fejlődésükért,
de belátást szerezve
másként cselekednek mostantól, Ők megmenekülnek.
.
De mi lesz azokkal az emberekkel, akik eddig sem tettek semmit?
.
Meghalnak.
.
Ők lesznek az elsők, mert látják az Égiek,
hogy Ők már semmire nem hajlandók, sem fejlődésre, sem tudásra, sem pedig arra,
hogy a társadalomban betöltsenek egy olyan szerepet, amit fejlődőképes társadalomnak
nevezhetünk.
.
Sajnos így lesz!
.
Akik teszik a dolgaikat és próbálnak megértéssel, hatással lenni a többségre,
és próbálnak olyan érveket előhozni, hogy nincs több esély a fejlődés menetében
ÉS
belátásra bírnak embereket, nekik az életük jó irányban fog alakulni.
.
Miért?
.
Mert Ők azokat a rétegeket képezik, akik megpróbálták menteni az embertársaikat.
Nekik a további életük itt a Földön egy megemelkedett tudati szintre kerül,
pontosan azért,
hogy könnyebb életet élhessenek,
azokkal szemben, akik segítségre szorulnak.
.
Mert rengeteg ember fog segítséget kérni és segítségért esedezni,
amit most még nem hisznek sajnos.
.
De hogyha jobb belátásra tér az emberiség kétharmada,
akkor a Föld bolygó, a Föld Intelligencia tovább hagyja a rajta való életet.
.
Csak az az élet egy megváltozott létformaként lesz jelen.
Erre még nincsenek felkészülve az emberek jelen helyzetben.
.
Sok ember, aki mutat valami változtatást az életében,
ezzel egy esélyt ad önmagának a megmenekülésre
egy új élet reményében.
.
Hogyan fog alakulni az a helyzet,
ami most jelen van a mindennapokban?
.
Erre a kérdésre csak a Teremtő Isten tudja választ,
amit előre látni, vagy jósolni
lehet ennek a helyzetnek a kapcsán,
az az,
hogy az emberek még most sem értik, hogy mire megy ki ez az egész.
.
Bizonyos számban lévő emberek, csak keresgélnek, és kutatnak,
hogy merre induljanak,
tanácstalanok
mert a válaszok helyett megértéseket keresnek.
.
De a megértés ott van a válaszokban is benne.
.
A válaszok nyitott kérdésként vannak jelen, a megértésekkel szemben
minden emberben.
A megértések akkor lesznek tömegesen jelen az emberi életekben,
amikor olyan helyzettel szembesülnek, hogy nem lesz második esély.
.
Akkor lesz igazi katasztrófa a Földi életben és az emberekben,
amikor sorra meghalnak egyre többen.
.
Ez most még elkerülhető lenne,
de félő az,
hogy a legtöbb ember mégsem veszi észre ezt sem.
.
Ha te úgy érzed és azt gondolod, hogy eljött az idő a változásodhoz,
nagyon sok ingyenes anyagomat megtalálod itt, a weboldalamon.
.
A 2020-as éves Jóslat könyvből is tudsz olyan dolgokat megtanulni,
aminek ha birtokában vagy,
más nézőpont kerül az életedbe.
Mindent megtalálsz itt!
.
vagy írhatsz a vanekagi@gmail.com e-mailre és küldök részletes tájékoztatót.
.