Szeretettel köszöntelek Kedves Olvasó! Számodra mit jelent, hogy beléptünk a 2023-as évbe? Hogyan tudod a gondolataidat átrendezni amikor a 2023-as számot látod? Ha összeadjuk a számokat, akkor a végeredmény a 7-es. Mit mutat a 7-es szám nekünk embereknek, és mire akar tanítani minket? Elsősorban nézzük a legelejéről a magyarázatát annak, […]
energia
Nagyon sokszor eszünkbe jutnak olyan dolgok az életünk során, ami sok esetben hátrányt jelent! Ezekre a dolgokra nem is figyelünk oda, csak tesszük azt amit megszoktunk. A mindennapi életünkben fontos lenne az a gondolatváltás, amit előnybe kellene részesítenünk. Hiszen ha megvizsgálnánk a jelen életünket, rájönnénk arra, hogy mennyi dologra energiát […]
Az emberi életünknek meghatározó tényezője a létezés. Ami magába foglalja az életvitelt is, mint fő forrást. Nagyon fontos, hogy a mindennapi életünk során mit és hogyan teszünk az egészséges testünk megóvása érdekében. . . Ami ennél is nagyobb és meghatározóbb egy emberi élet során az, hogy mi mit teszünk meg az […]
Szeretettel köszöntelek, kedves olvasó! Örülök, hogy szánsz időt ennek a bejegyzésnek az elolvasására. Elérkeztünk a 2023 – as év júliusi hónapjához és nagyon sok ember érzi a változásokat hozó energiákat. . Hogyan tudjuk helyesen kezelni ezeket a szennyes energiákat, hogy ne legyenek fizikai fájdalmaink és ne legyen vérnyomás ingadozás az […]
Kedves Olvasó! Köszönöm, hogy időt és energiát szentelsz arra, hogy olvasója vagy az írásaimnak. Te is szeretnéd tudni, hogy mit üzen a Teremtőnk a 2022-es évre? . . A Teremtő ISTEN minden olyan szükséges és fontos információt megüzent számunkra amivel tisztában kell lennünk a 2022-es évben! Ezekről tudomást kell szereznie […]
Nagyon sok ember gyakorol a mindennapjaiban. A gyakorlást szellemi gyakorlatokra értem, hogy az életünket megpróbáljuk jobbá tenni és elfogadóbbakká válni. . . Ezt elég régóta gyakoroljuk már. De azt a fajta gyakorlást, amit most meg kell lépnünk annak érdekében, hogy haladni tudjunk a fejlődésünk terén, egy másik nézőpontot kíván tőlünk. […]
Nagyon sok kérdés merült fel annak kapcsán, hogy az emberek hogyan tudnak tudatosabbá válni, és hogyan is lehet fokozatosan a 3. dimenzióból tovább és feljebb haladni. . Azt minden ember tudja, hogy jelenleg még a 3. dimenziós térben élünk és 3. dimenziós testtel rendelkezünk. . . Vannak ugyan kivételek, akik […]
Szeretném bemutatni a 2021-es évre szóló ásványszettet. . Hegyikristály, tigrisszem, és ónix ásványból készült. Egy útirányt mutat számodra a fejlődésedet illetően. . Ha még nem tudod, hogy mit kellene tanulnod és mi volna a legjobb számodra, ez az ásványszett a programja alapján utat mutat számodra. . ( A fotó nem […]
Nem néz ki olyan csillogónak, mint gondolod, de annál szebb hasznosabb a kisugárzása és a jótékony hatása! Ezt a formátumot kulcstartóra tudod tenni, de el tudom készíteni karkötőként is, ha szeretnéd. Nézzük miért is olyan különleges ez a szett, amely hegyikristály, turmalin és lepidolit ásványból készült. A Plútó bolygó erős […]
Nagyon sok embernek nem ismeretlen, amikor az 5. dimenzió szóba kerül. A fejlődésünk folyamatához szükséges, hogy a 3. dimenziós térből egy magasabb rezgéssel rendelkező dimenzió felé haladjunk, melyek közül az első az 5. dimenzió. . . Hogyan van erre módjuk és lehetőségük az embereknek, hogy önmagukon felülemelkedjenek, és ne külső […]
A mai világunkban az életünk fontos része az önfejlesztés. Minden ember, aki itt él a Földön, egy küldetéssel érkezett. A küldetés egy életfeladat is. . . Hogyan tudjuk meglépni, amit megírtunk az életünkre? Mi az a belső hang, ami útmutatásként szolgál, hogy a megírt utunkon haladjunk? . Vajon érezzük ezt […]
Nagyon sok szeretettel köszöntelek kedves olvasó! . . Egy olyan dologról szeretnék most írni, ami számomra nagyon fontos és azt gondolom, számodra is. . A téma az, amivel minden nap foglalkoznak az emberek, csak egy kicsit más nézőpontból. . Amikor arról beszélünk, hogy mi történik a minket körülvevő világunkban, akkor […]
Nagyon fontos, hogy az emberek tisztában legyenek önmaguk teljesítőképességével. Mit jelent ez pontosan? . . Arra, hogy a mindennapok során kikerüljünk a negatív energiák hatásai alól, és ne legyünk szenvedő alanyai az életünknek. . Ezért folyamatosan kell, hogy munkálkodjunk önmagunk jól léte érdekében. . Elsőként az Új energiákra gondolok, amelyek […]
Sok szeretettel köszöntelek kedves olvasó! Öröm számomra és megtiszteltetés, hogy olvasod az írásaimat! . . Nagyon sok dologról írok mostanában. Pontosan azért, mert látom, hogy az emberek tanácstalanok és félelemben élnek! . A félelem energiája miatt az emberek elveszítik az önkontrolljukat, abban az értelemben, hogy nem tudják, hogy hogyan lesz […]
Kedves Olvasó! Szeretnék egy rövid bejegyzést írni arról, hogy az emberi életünkben mennyire fontos a szeretet. . . A szeretetenergia szárnyalni képes bennünk, ha megtaláljuk azt a módszert, amivel még többek leszünk. . Sok hasonlóság van az emberekben, de egy dolog mindenkiben különböző. . Ezek pedig az érzelmek és az […]
Az utóbbi időkben hatalmas erőre és tudatosságra van szükségük az embereknek. . . Ez a tudatosság nem mindig egyenlő azzal, amit sok esetben gondolunk önmagunkról. . A mai embernek a gondolkodása sajnos nagyon alacsony szinten van ahhoz képest, amit minden esetben használni és alkalmazni kellene. . Amikor a tudatosságról esik […]
Számos gondolat van a fejemben, amit le szeretnék írni. . Elsősorban azon gondolkodtam, hogy a Földi életünkben mit is jelent az, hogy embernek lenni? . . Mit jelent az, hogy teljesíteni a küldetésünket, mint léleknek? . Mire kell figyelnünk ezzel kapcsolatban? . Hogyan tudunk lépést tartani önmagunkkal, ezekben a kérdésekben? […]
Kedves embertársaim. Nagyon sokan hallottunk már az 5 G rendszer kialakításáról, ami nem lesz túl fényes az életünkre nézve. . Miért? Mit is takar majd ez? . . Számos nehézséggel fog szembe találkozni az életében mindenki, ha beindítják az 5G mobilhálózati rendszert, aki még a 3D-s testben él és 3D-s […]
Nagyon fontos az a felismerés számunkra ami a dimenziókat illeti. . . Az eddigi életünk során nem volt fontos számunkra, hogy olyan szinten foglalkozzunk a dimenziókkal, mint a mai világunkban. . Eljött most az a felismerés az emberiség számára, hogy lassan el kell hagyni a 3. dimenziós teret, ahol eddig […]
Nagyon sokan vannak olyan emberek, akik nyitottak és befogadóképesek. Azok az emberek, akik a spirituális úton haladnak, nekik folyamatosan emelkedik az energiaszintjük. . Miért? . . Azért, mert számos olyan segítséget kapnak a tiszta forrástól, ami előbbre viszi őket. A tiszta forrás néven az Égi segítséget értem, a jó Isten […]
Szeretettel köszöntelek és minden jót kívánok neked! Örömmel tölt el, hogy itt jársz az oldalon. . Remélem, tudok neked segíteni és a kérdéseidre is olyan választ kapsz, amelyet értelemszerűen be tudsz építeni az életedbe. . Angyali segítőkkel dolgozom és átadom az üzeneteket, amely úgy nézz ki, hogy 3 lapot húzhatsz! […]
Szeretettel köszöntelek kedves olvasó! Szeretnék megosztani egy pár gondolatot veled, ha még nem ismered a könyveimet. . Nagyon fontosnak tartom, hogy tudjuk mire számíthatunk a 2020. évtől kezdődően. . Azok az emberek, akik a számmisztikában otthon vannak, ők nagyon jól tudják, hogy az év számításánál mit veszünk figyelembe. ♥ ♥ […]
Hogyan távolíthatod el a külső negatív befolyást? Kristályok segítségével. Hegyikristály, csaroit, rózsakvarc programja és a mellettük álló Intelligenciák segítenek abban, hogy a mai világban, a 2020-as évben rád ható, romboló erőket letisztítsák mellőled. * ÉGI üzenet által készültek ezek a kristályok, és megerősített damilra fűztem fel Neked, hogy tartós legyen, […]