Emberek történetei amikor megszállás alá kerültek!

[post_tags]

Megtörtént esetek!

Ezt a történetet azért osztom meg, mert vannak emberek akik úgy gondolják, hogy szellemlények nem léteznek!
De vannak olyanok is akik tisztában vannak a létezésükkel tudják, hogy van és köztünk élnek.
Amikor találkozunk olyan esettel ami az András történetük, komolyabban elgondolkodunk.
Andráséknak egy kis gyermekük van!
Az ismeretségünk távolabbra nyúlik évekre visszamenőleg.
Az egyik nap András felhívott és elmondta, hogy furcsa dolgok történnek náluk.
A kisfiuk éjszakánként felriad és hangosan sír, nem tudják mit csináljanak vele.
Folyamatosan az ágyának az egyik sarkát nézi, és azt mondja ott van a bácsi!
Először nem vették komolyan de a helyzet nem változott.
Napközben a gyermek nem akar a szobájában maradni mert folyamatosan azt mondja a bácsi bánt és félek tőle!
Amikor pedig este elalszik rövid idő után felriad és torka szakadtából üvölt!
András kérte, hogy segítsek mert ő tisztában van vele, hogy léteznek szellemlények, de vajon a gyermekük is szellemlényt lát és azért nem akar még nappal sem a szobájában maradni?
 
Azt gondolták, hogy valami szervi baja van a kisfiúnak mert olykor fullad és levegőtlen.
Asztmára gyanakodtak így elvitték az orvoshoz, de semmit nem találtak nála, de a helyzet továbbra sem változott.

Nem tudtak másra gondolni csak arra, hogy megszállás alá került a gyermekük!

Valóban ez történt, mert a gyerekszobában négy szellemlény tartózkodott, az egyik a gyerekágy felett.
A szoba tisztítását elvégeztem, és a kisfiún lévő lényeket is eltávolítottam, akik olyan szinten elvették az energiáját, hogy a gyermek néha már fulladásnak volt kitéve.
A tisztítások után megbeszéltük, hogy felfog hívni az apuka és beszámol a változásokról!
Egy hét elteltével újra beszéltünk és elmondta, hogy javult a helyzetük.
A gyermek nyugodtan alszik megszűntek a nagy sírások, a szobájában játszik és nincs benne félelem.
Az eset elteltével többször találkoztunk és beszéltünk, elmondása szerint minden rendben van, és helyre állt a családi életük aminek nagyon örültem.
Amikor olyan esettel találkozunk, hogy észlelünk valamit de nem tudjuk megmagyarázni mi lehet mert látni nem látjuk, és a láthatatlan szellemvilággal kapcsolatos a félelem érzését tapasztaljuk.
Az emberek többsége csak a kézzel fogható dolgokban hisz, de ez nem jelenti azt, amit a láthatatlan erők tesznek az nem létezik.
Ez az eset is visszaigazolás arra, hogy szellemlények voltak és vannak, de hogyha birtokunkban van olyan tudás amit használni tudunk ilyen helyzetben akkor nincs mitől tartanunk.
Sok könyvemben szerepel aura csakra tisztítási gyakorlat, amit ha használunk megtisztul az energia rendszerünk.
A gyakorlatot tudjuk alkalmazni tértisztítására is.
Fizikai eszközök is rendelkezésünkre állnak pl, fehér zsályalevél, vagy zsálya tömb, tömjén, esetleg szelenit ásvány ami egy nagyon finom rezgésű ásvány.
Segít a negatív energiák eltávolításában az aurából és a testből, valamint megtisztítja a teret is.

A következő eset Adriennről és a férjéről szól!

Az egyik alkalommal Adrienn felkeresett  telefonon és elmondta, hogy elesett és eltört a lába.
De ez csak az egyik problémája volt!
Ugyanis a lakásukban olyan dolgok történnek, hogy leesnek a tárgyak a falról, elmozdulnak dolgok az asztalról.

Először véletlennek gondolták, hogy egy kép leesett a szoba faláról, majd a férje ágya felett lévő kép, ráesett az ágyra amikor reggel felébredtek!

A dolgozó szobában lévő virágok felborultak és a föld kipergett a szőnyegre.
A férjének egyre rosszabbul mennek az üzleti dolgai, és nagyon idegessé vált az utóbbi időben!
Ezek véletlen egybeesések lennének?
Nekem még soha nem volt eltörve a lábam, most elestem a kertbe és látod mi lett a vége?
Mi történik velünk? Kérdezte elkeseredve Adrienn!
Elmondtam neki, hogy szellemlényekkel van dolguk és sürgősen tisztítást kell végezni, a problémák megszűnéséhez.
Ezért felkerestem őket, hogy segíteni tudjak!
A lakásban sok szellemlény tartózkodott, és Adrienn lábtörését is szellemlények okozták, bármilyen hihetetlen.
Elvégeztem a lakástisztítást és Adriennt is megtisztítottam!
Bíztak bennem, hogy megszűnnek ezek a nehézségek és újra normális életet tudnak élni!
Megbeszéltük, hogy keressük egymást, mert szerettem volna tudni, hogy alakul az életük az eset után.
Egy idő elteltével beszéltünk és Adrienn örömmel mesélte, hogy levették a gipszet a lábáról, és megszűntek a problémák.
Jó volt hallani hogy helyre állt a családi béke!
Ez egy újabb visszaigazolás volt számomra, hogy a szellemlények milyen gondokat képesek okozni, még akkor is ha mi emberek nem látjuk a saját szemünkkel a láthatatlan erőket!
Vannak emberek akik nem hisznek az ilyen esetekben csak a probléma nehézségeinek a súlyát érzik, mindaddig amíg nincs a kezükben egy olyan módszer ami a megoldáshoz vezet.
Ezért szükséges, hogy tisztába legyünk vele, ha ilyen helyzetbe kerülünk, hogy mi magunk megtudjuk oldani.

A megoldást itt találod ha megnyitod, ami egy ingyenes energetikai tisztítás számodra…. Amikor megnyílt az oldal, írd be a jelszót! Jelszó: vanekagi

Ha szeretnél elindulni a fejlődés útján és komolyabb felkészülésbe vágnál bele, azért, hogy teljes megértéseket, tisztán látást, és használható gyakorlati, valódi működő tudást kapj javaslom a következő sorrendet!

Kezd a 2021-es évre szóló könyv ismeretével melynek címe: Az emberiség felemelkedése lelki szinten kattints ide a könyvért>>>
Folytasd a 2022-es könyv elsajátításával, könyv címe: A Teremtő Isten üzenete 2022-re itt olvashatsz a könyv tartalmáról
A 2023-as évre szóló könyvet is a Teremtő ISTEN üzenete alapján írtam, címe: Az emberiség haladása az Aranykor felé

Kattints ide a könyvért megrendelés előtt<<<

A 2024-es könyv címe: Az emberiség lelki szintjének felülírása a 2024-es évben
Ez a könyv is sok információt tartalmaz az olvasók felé!
Többek között birtokodba kerül egy olyan tudás, amit más könyvben nem találsz meg pl, hogyan tudod összeszedni a szétszakadt lélekrészeidet!

Kattints ide megrendelés előtt>>>

A legújabb könyvem a 2025-ös évre megírt Teremtői Jóslat, melynek címe: Az emberiség 3. dimenziós életének megmérettetése a 2025-ös évben

Kattints ide a könyvért, mielőtt megrendeled…

Szeretnél olvasója lenni a leveleimnek?

Ha igen akkor Iratkozz fel az Ingyenes hírlevelekre Itt megteheted >>>

Hogyan tudod megőrizni az egészségedet BIO termékekkel?

Kattints a linkre és nézd meg a Life Care online katalógust

Ha szeretnél Te is kedvezményesen rendelni akkor iratkozz fel itt>>>

 
 
Kategóriák
Kattints a KEDVELED gombra, hogy ne maradj le az AKCIÓKról!